Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu
augusztus 23. szerda, Bence

A Hunyadiban hatvankodtak egy keveset

1956-ban Kodály Zoltán személyesen avatta fel Zugló egyik legfontosabb zenei központjának az épületét. Mivel azonban éppen abban az évben ünnepeltük a nándorfehérvári diadal 500. évfordulóját, az akkori döntéshozók úgy határoztak, hogy az egykori Pákozdi (ma Wass Albert) téri iskola a törökverő Hunyadi János nevét vegye fel. Innen tehát a faramuci helyzet, hogy egy zenei iskola miért éppen egy történelmi személy nevét viseli, ám az elmúlt öt évtized is bizonyította, hogy a két irányzat kiválóan megfér egymás mellett.

A Hunyadi János Általános Iskola idén egy újabb évfordulóhoz, a hatvanadik születésnapjához érkezett el. – Az ünnep az egész tanévünket meghatározta – mondta Schneider Ildikó igazgatónő -, ám a legfontosabb eseményekre márciustól kezdődően került sor. A jubileumi programsorozat március közepén egy háromfordulós levelezős versennyel kezdődött, melynek témája a Hunyadiak története, és a családnak a magyar történelemben betöltött szerepe volt. A versenyen 12 csapat 48 diákja vett részt, akik nagyon komolyan felkészültek a névadójukból.

A következő eseményre májusig kellett várni. Akkor ugyanis „Hunyadis képek és képtelenségek” címmel egy fotópályázatot hirdettek meg a diákok számára, akiknek az iskola életét, illetve az épületet és annak környezetét kellett fotókon megörökíteniük. A legjobb 15 alkotást a tanév utolsó két hetében az iskola aulájában is kiállították. A születésnapos iskola június 6-10 közé koncentrálta a legtöbb eseményt. A Hunyadi hét programjait tudatosan a tanítás legvégére időzítették. Ennek a néhány napnak több kiemelkedő eseménye volt. Június 8-án az iskola kórusai a Körösi Csoma Sándor Kőbányai Művelődési Központ színháztermében ünnepi koncertet adtak, melyen a 210 hunyadis diákon kívül régi tanítványok és más meghívott vendégek is részt vettek.

Itt kell megjegyeznünk, hogy az iskola nagykórusa idén az Év kórusa címet érdemelte ki, a vezetője, Igaliné Büttner Hedvig pedig karnagyi különdíjban részesült. Június 9-én aztán az egész iskola – tanárostul, diákostul és technika dolgozóstul – felkerekedett, hogy felszálljon a Hunyadi névre keresztelt dunai hajóra, mellyel Visegrádra mentek, ahol túráztak, boboztak és a névadójuk emlékeivel is megismerkedtek. – A programjainkat a Nemzeti Kulturális Alap, illetve a Hunyadi Alapítvány és a zuglói önkormányzat is támogatta, ennek köszönhetően ilyen különleges eseményen való részvételre is lehetőségünk volt – mondta az igazgatónő.

Június 10-én egy csapat vállalkozó kedvű (és edzett) diák kerékpárra ült, hogy aztán hatvan kilométert kerekezve megjárja Szentenderét és Leányfalut. A diákok pihenésképpen Móricz Zsigmond leányfalui nyaralóját is megtekintették. A többiek számára a pedagógusok sportversenyeket, utcai futóversenyt, kézműves foglalkozásokat és szellemi vetélkedőt szerveztek. Június 10-én délben tartották minden korábbi hunyadis verseny eredményhirdetését is, ám ezzel nem ért véget a program, sőt, a java még hátravolt. Délután a tornateremben ugyanis egy nosztalgiadélután erejéig az iskola volt tanárait és diákjait látták vendégül.

A vendégeknek, akik az épület legnagyobb helyiségét is zsúfolásig megtöltötték, az iskola jelenlegi diákjai egy műsorral, a szervezők pedig egy jubileumi könyvjelzővel kedveskedtek. Az estét sötétedés környékén egy fáklyás felvonulás zárta, melyen a résztvevők közösen népdalokat énekeltek. A legkitartóbbak azonban ezt követően sem mentek haza, hanem előbb ellátogattak a Polaris Csillagvizsgálóba, ahol az éjszakai égbolt csodáiban gyönyörködhettek, majd meghallgathatták az iskola aulájában rendezett éjféli rockkoncertet, ezt követően pedig az éjszakát is – tanári felügyelettel – az iskolában tölthették.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.