Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

A kommunizmus áldozataira emlékeztek

Boldog Meszlényi Zoltán Lajos római katolikus vértanú püspök Bosnyák téri emléktáblájának megkoszorúzásával emlékezett Zugló önkormányzata pénteken a kommunista diktatúrák áldozataira.

A magyarországi kommunista diktatúra első boldoggá avatott vértanújának emléktábláját az önkormányzat nevében Karácsony Gergely polgármester, Hajdu Flórián és Rozgonyi Zoltán alpolgármesterek koszorúzták meg. A képviselő-testület részéről Hevér László György és dr. Varga Péter bizottsági elnökök helyezték el a megemlékezés virágait.

Fotó: Képszerkesztőség

A emléktáblánál virágot helyeztek el továbbá a Politikai Foglyok Országos Szövetsége (POFOSZ) XIV. kerületi szervezetének és a Polgármesteri Hivatal dolgozóinak képviselői, illetve az eseményen megjelent zuglóiak.

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja kapcsán a Zuglói Civil Ház és a helyi POFOSZ szervezésében mutatták be február 22-én a Kiss Imréné Mikes Éva és D. Szűcsné Horváth Erzsébet összeállításában megjelent Mezőtúri rekviem című könyvet. Az eseményen felléptek a Mezőtúri Teleki Blanka Szakgimnázium tanulói, akik részleteket adtak elő a Juhászné Patkós Edit címzetes igazgató által ismertetett könyvből.

A könyvbemutatót követően a Civil Házban kiállítás nyílt, amely az ötvenes évek kemény diktatúrájával és a nyolcvanas évek felpuhuló politikai rendszerével ismerteti meg az érdeklődőket. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, az OSA Vera és Donald Blinken Nyílt Társadalom Archívuma, valamint a Papp Gábor Zsigmond gyűjteményéből összeállított tárlatot Széky János közíró Víg Mihály zenész közreműködésével nyitotta meg. A kiállítás március 27-ig tekinthető meg.

Ezen túlmenően a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja alkalmából Ungváry Krisztián történész egy rendhagyó történelemóra keretében mutatta be a zuglóiaknak a diktatúrák világát.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb