Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu
november 20. hétfő, Jolán

A szülők is bekapcsolódtak az egészséghét programjaiba

A Zuglói Zöld Lurkók Óvodában már hagyomány, hogy minden évben egészséghetet tartanak a nagycsoportos gyerekeknek. Idén az orvosmeteorológusok munkájával, a látássérültek világával ismerkedtek a kicsik, de a közös sütés-főzés sem maradt el.

Az idei rendezvénynek köszönhetően nemcsak a gyerekek életében jelent meg kiemelten az egészségtudatosság, az ovisok szüleit is bevonták az október 16-tól 20-ig tartó programokba. A felnőttek vért adtak, pénteken pedig a kicsik által készített egészséges ételeket, salátákat, magvas kenyereket, süteményeket kóstolták meg. A recepteket sokan elkérték, hogy otthon is elkészíthessék a finomságokat.

Balassa Márta, az intézmény igazgatója elmondta, a már hagyománnyá vált programon kezdetben csak az orvosok, mentők munkájáról, a betegségekről, az egészséges ételekről beszélgettek, mostanra azonban már az érzékenyítés is fő témává vált.

A nagycsoportosok idén részt vettek a Magyar Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Egyesületének Közösség Lámpásai projektjén: kedden játékokon keresztül nyerhettek betekintést a látássérültek világába. Csütörtökön pedig a látássérült Horváth Nikolett vakvezető kutyájával együtt látogatott el az oviba.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.