Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

A védőnőket ünnepelték

Idén százéves a védőnői szolgálat Magyarországon. Ebből az alkalomból köszöntötte a zuglói szakembereket a kerület önkormányzata péntek délelőtt a Szent István Zeneiskolában.

Rozgonyi Zoltán alpolgármester köszöntőjében elmondta, hogy a magyar védőnői hálózat egyedülálló a világon, a védőnőket pedig a népegészségügy élharcosainak nevezte. A Zuglói Egészségügyi Szolgálat (ZESZ) igazgatója, Dr. Révai Tamás a zuglói védőnők felkészültségét, magas szakmai tudását méltatta.

Fotó: Balogh Róbert

Fotó: Balogh Róbert

Feketéné Magyar Erzsébet, a ZESZ vezető védőnője az egyik legszebb szakmának nevezte a hivatást. Azt mondta, fantasztikus érzés a várandósság kezdetétől a születésen át a kamaszkorig végigkísérni a gyerekek életét. A rendezvényen a Szent István Király Zeneiskola növendékei és az Arany János Általános Iskola tanulói is felléptek.

Hajdu Flórián és Rozgonyi Zoltán alpolgármesterek, valamint Mogyorósi Attila tankerületi igazgató az ünnepségen egy szál rózsával ajándékozta meg a zuglói védőnőket.

 

 

 

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb