Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Akciódús délután az Álmosban

Kalandra fel! címmel tartott bűnmegelőzési napot a Budapesti Polgárőr Szövetség az Álmos Vezér Gimnázium és Általános Iskola udvarán május 13-án.

A pénteki rendezvény egyúttal a szervezet Kalandvágyból felelősség című toborzó programjának záróeseménye is volt. Ebből az alkalomból kommandósok, mentők, tűzoltók és rendőrök tartottak bemutatót az iskola diákjainak.

Kardos Pál, a Budapesti Polgárőr Szövetség elnöke elmondta, programsorozatuk záróeseményét azért szervezték az Álmos Vezér Gimnázium és Általános Iskola udvarára, mert szinte hazajárnak az intézménybe, amely mindig is nyitott volt a péntekihez hasonló preventív programokra.

 

Fotó: Riersch Tamás

A Kalandvágyból felelősség programnak több célja van. Egyrészt szeretné felhívni a fiatalok figyelmét a polgárőrök tevékenységére. Az Ifjú Polgárőr program ugyanis lehetőséget biztosít arra, hogy a 14-18 éves diákok a kötelező, ötvenórás közösségi szolgálataikat a polgárőrségeknél tölthessék el.

Másrészt a rendvédelmi szervek működését is szeretné minél inkább bemutatni a fiataloknak, melyhez – a május 13-i példa alapján – élménypedagógiai módszereket is igénybe vesznek.

Ilyen bemutatót korábban még nem szervezett a Budapesti Polgárőr Szövetség, a diákok lelkesedését látva azonban terveik szerint a jövőben más iskolában is rendeznének ehhez hasonló programokat.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb