Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu
december 12. kedd, Gabriella

Bronzéremmel nyitott Bernek Londonban

A londoni úszó-Eb első döntős napján három magyar érem született. Ebből az elsőt a BVSC-Zugló versenyzője, Bernek Péter szerezte, aki a fő számában, a 400 méteres gyorsúszásban lett harmadik.

Az ifjúsági olimpiai bajnok úszó 2014 szeptembere óta dolgozik együtt a zuglói klub úszószakosztályának vezetőjével, Nagy Péterrel, akivel előbb a hátúszásról a gyorsra váltott, majd még abban az évben rövidpályás világ-, egy évvel később pedig rövidpályás Európa-bajnok lett.

Bernek BVSC-s úszóként azonban nagymedencés világversenyen eddig nem állhatott dobogóra. A londoni kontinensviadalon 400 méteres gyorsúszásban a második legjobb idővel jutott a döntőbe, ahol egy kiváló hajrával az olasz Gabriele Detti és a norvég Henrik Christiansen után 3:46.81-es idővel a harmadik helyen ért célba

“Gyakorlatilag el sem fáradtam, annyira sem, mint reggel. Ez most nem állt össze, de inkább most, mint az olimpián. Ez olyan semmilyen volt. Az edzőmmel majd kielemezzük, mi volt a hiba, az volt az érzésem, hogy még maradt bennem, van még mit csiszolni rajta, mert 3:45-s időre számítottam. Most 250 méternél indultam meg, ki kellett ezt is próbálni, mint sok minden mást is, hogy Rióban minden a legjobb legyen” – olvasható Bernek Péter nyilatkozata a Magyar Úszószövetség Facebook-oldalán.

A magyar úszók közül Hosszú Katinka arany, Jakabos Zsuzsanna pedig bronzérmet szerzett 400 méter vegyesen a londoni úszó-Európa-bajnokságon, hétfőn.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.