Zugló Önkormányzata az Egészséges utcák program keretén belül felújítja a Németpróna utca és a Pöstyén utca területét. Az elnyert, “BEFOGADÓ KERTEK” című pályázat kivitelezésében a Nemzeti Fejlesztési Központ működik közre. A projekt az Európai Unió támogatásával, a magyar állam társfinanszírozásával valósul meg. A vissza nem térítendő támogatás összege 1,456 milliárd Ft.
A fejlesztés célja, hogy a környékbeliek számára kellemes, kikapcsolódásra és sétára alkalmas helyszíneket létesítsen. A projekt részeként az Önkormányzat parkos területeket alakít ki, ahol nemcsak az utca lakói, hanem a közelben működő speciális tanintézmények diákjai is időt tölthetnek, és kapcsolódhatnak a természettel. A klímaváltozáshoz való alkalmazkodást és a hősziget hatás csökkentését segíteni fogja az új fák telepítése, az árnyékos területek növelése, a csapadékvíz fokozott beszivárogtatása a talajba, a biológiai sokféle zöldfelületek kialakítása. Sor kerül a gépjárműforgalom csillapítására, illetve biztonságos átkelőhelyek létrehozására. A területre jellemző szabályozatlan és illegális parkolás rendezetté válik.
A már meglévő tervek alakításában a lakosok is részt vehetnek: a Zuglói Önkormányzat minden érdeklődőt szeretettel vár a tavasszal induló közösségi tervezési műhelyeire. Az előzetes tervekhez lakossági fórumok keretén belül is nyílik lehetőség hozzászólni, az első ilyen fórum dátuma: 2026. május 15. (péntek).
A megvalósítás alatt álló projekt a tervek szerint 2029. június végén fejeződik be. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg. A projekt azonosító száma: TOP_PLUSZ-4.1.1-23-BP2-2024-00038.
A projektről bővebb információt a www.mizuglonk.hu oldalon olvashatnak, kérdéseikkel keressék fel az egeszsegesutcak@zuglo.hu e-mail címet, vagy csatlakozzanak a „Németpróna-Pöstyén utca – Közösségi tervezés” Facebook csoporthoz!
A projekt alapinformációi és -adatai:
| Pályázat címe |
„BEFOGADÓ KERTEK” |
| A pályázat azonosító száma |
TOP_PLUSZ-4.1.1-23-BP2-2024- 00038 |
| Teljes támogatás összege |
1 456 842 131 Ft |
| A Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata által elnyert támogatás összege |
1 456 842 131 Ft |
| Projekt időszak |
2025. 12. 01. – 2029. 06. 29. |
| Fenntartási időszak |
5 év |
| Projekt státusza |
Megvalósítás alatt |


