Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Találkozások utcája – A Tábornok, az Őrnagy és az Utász utcák megújulása

Találkozások utcája – A Tábornok, az Őrnagy és az Utász utcák megújulása

Zugló Önkormányzata az Egészséges utcák program keretén belül felújítja a Tábornok, az Őrnagy és az Utász utcák területét. Az elnyert, “TALÁLKOZÁSOK UTCÁJA” című pályázat kivitelezésében a Nemzeti Fejlesztési Központ működik közre. A projekt az Európai Unió támogatásával, a magyar állam társfinanszírozásával valósul meg. A vissza nem térítendő támogatás összege 1,222 milliárd Ft.

A tervek célja iskolautca létrehozása, ahol a környékbeli köznevelési intézményeket látogatók biztonságosan és kellemesen tölthetik idejüket. Az utcákban zöldterület fejlesztésre kerül sor, ahol a lakók és a diákok a természethez is közelebb kerülhetnek, és a gondozásukban is részt vehetnek. A területen sor kerül a gépjárműforgalom csillapítására, biztonságos átkelőhelyek létesítésére és forgalommentes sétálóutcák kialakítására is.

A már meglévő tervek alakításában a lakosok is részt vehetnek: a Zuglói Önkormányzat minden érdeklődőt szeretettel vár a tavasszal induló közösségi tervezési műhelyeire. Az előzetes tervekhez lakossági fórumok keretén belül is nyílik lehetőség hozzászólni, az első ilyen fórum dátuma: 2026. április 24. (péntek).

A megvalósítás alatt álló projekt a tervek szerint 2029. június végén fejeződik be. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg.  A projekt azonosító száma: TOP_PLUSZ-4.1.1-23-BP2-2024-00039.

A projektről bővebb információt a www.mizuglonk.hu oldalon olvashatnak, kérdéseikkel keressék fel az egeszsegesutcak@zuglo.hu e-mail címet, vagy csatlakozzanak a „Tábornok-Őrnagy-Utász utca – Közösségi tervezés” Facebook csoporthoz!

Találkozások utcája – A Tábornok, az Őrnagy és az Utász utcák megújulása idővonalA projekt alapinformációi és -adatai:

Pályázat címe

„TALÁLKOZÁSOK UTCÁJA”
A zuglói Tábornok utca – Őrnagy utca – Utász utca felújítása az Egészséges utcák program keretében

A pályázat azonosító száma

TOP_PLUSZ-4.1.1-23-BP2-2024-00039

Teljes támogatás összege

1 222 509 432 Ft

A Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata által elnyert támogatás összege

1 222 509 432 Ft

Projekt időszak

2025. 12. 01. – 2029. 06. 29.

Fenntartási időszak

5 év

Projekt státusza

Megvalósítás alatt

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb