Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Budapest több intézkedéssel segíti az Ukrajnából érkező menekülteket

Budapest szolidáris, a Fővárosi Önkormányzat készen áll arra, hogy a rendelkezésére álló eszközeivel segítse az Ukrajna orosz lerohanása miatt a fővárosba érkező menekültek ellátását.

A főváros szinte azonnal kétezer menekülő embert szállással és étkezéssel tud ellátni. A budapesti pályaudvarokon már többen kértek segítséget az oda irányított munkatársainktól, az ő elhelyezésük és ellátásuk folyamatban van. A háború elől menekülő emberek ellátására való felkészülés kedd óta intenzív fokozatba kapcsolt, erről a főpolgármester tájékoztatta a belügyminisztert, felvettük az ügyben a kapcsolatot a kerületi önkormányzatokkal és civil szervezetekkel is. A fővárosi operatív törzs a főpolgármester vezetésével az alábbi legfontosabb feladatokat szabta intézményeinek és cégeinek:

  • a menekültek ellátásába bevonható szálláshelyek biztosítása, beleértve a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanokat, a fővárosi intézmények által biztosítható ellátást, és szükség esetén a fővárosi cégek tulajdonában lévő üdülőket is,
  • szükség esetén napi háromszori étkezés biztosítása,
  • a háború elől menekülő emberek fogadása és irányítása a közlekedési csomópontokon,
  • a közlekedési csomópontok utasforgalmi rendjének fenntartása, biztosítása.

Új kapacitásokat a kerületi önkormányzatokkal közösen biztosítunk.

A Fővárosi Önkormányzat felkészült arra is, hogy koordinálja a humanitárius segítségnyújtás különböző formáit, budapesti polgárok részéről az elmúlt napokban is sok felajánlás érkezett. A Fővárosi Önkormányzat munkatársai kapcsolatban állnak a magyar-ukrán határszakaszon dolgozó, humanitárius segítségnyújtást végző civil szervezetekkel.

Budapest, 2022. február 26.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Hangot adunk Zuglónak!
A zuglóiak megelégelték, hogy a metróépítésre, az otthonfelújításokra és zöld-fejlesztésekre szánt pénzüket a kormány elvonja és ez a sarc évről évre emelkedik.

Ezért Zugló Önkormányzata kampányt indít Hangot Adunk Zuglónak! címmel, amelynek során minden zuglói csatlakozhat az elvonások elleni tiltakozáshoz!
Hangot adunk Zuglónak!
A zuglóiak megelégelték, hogy a metróépítésre, az otthonfelújításokra, valamint az útfelújításokra és zöld-fejlesztésekre szánt pénzüket a kormány elvonja és ez a sarc évről évre emelkedik.

Ezért Zugló Önkormányzata kampányt indít Hangot adunk Zuglónak! címmel, amelynek során minden zuglói csatlakozhat az elvonások elleni tiltakozáshoz!
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb