Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Csütörtöktől ismét vörös riasztás lesz

Az időjárás-előrejelzések szerint a hét második felétől Budapesten is extrém hideg időjárásra lehet számítani, ezért vörös riasztás lesz érvényben.

A legalacsonyabb hőmérséklet több egymást követő éjszaka is mínusz 10 fok körül, vagy az alatt lesz, és a nappali órákban sem emelkedik majd 0 fok fölé. Erre tekintettel február 11., csütörtök estétől február 16., kedd reggelig tartó időszakra az ún. „vörös riasztás” lesz érvényben. Az ebben az időszakban számos hajléktalan-ellátó intézmény – az egyébként rendelkezésre álló férőhelyektől és az alapértelmezett bekerülési feltételektől függetlenül – vállalja, hogy a rendkívüli hideg miatt mindenkit befogad, nem küldenek el rászorulót. Ez a hajléktalan budapestiek mellett azok számára is hasznos információ lehet, akik nem tudják megoldani otthonuk megfelelő fűtését. Ezeknek az „éjszakai túlélési pontoknak” a listáját alább megtalálják.

Az előrejelzések szerint várható extrém hideg időjárás a fűtetlen lakásban élők mellett azonban kiemelkedően veszélyes a fedél nélkül élő budapestiek számára is. A közterületi hajléktalansággal kapcsolatos életvédelmi feladatok ellátását nehezítik a kijárási korlátozások, illetve a segítségre szoruló hajléktalan emberekről szóló lakossági bejelentések ezzel összefüggő visszaszorulása.

Több hajléktalan-ellátó szervezett növelte az éjszaka működő utcai krízisellátás kapacitását (az ún. „krízisautók” számát vagy működési idejét). A segítségre szoruló hajléktalan emberek megtalálásában a lakosság segítségére is számítanak. A Diszpécser Szolgálat, civil szervezetek (pl. a Budapest Bike Maffia vagy a Szent Egyed Katolikus Közösség) a Fővárosi Önkormányzat szervezetei is részt vesznek ebben a munkában. A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság munkatársai és a Budapesti Közlekedési Központ helyszíni forgalomirányító autója is a főváros területét járja, és ha segítségre szoruló hajléktalan embert látnak, akkor intézkednek.

A Menhely Alapítvány Budapesten és Pest megyében éjjel-nappal hívható diszpécser szolgálatának a száma +36 1 338 4186. Ha valaki azonnali egészségügyi ellátásra szorul, pl. eszméletlen, reakcióképtelen állapotban van, akkor az Országos Mentőszolgálatot kell értesíteni a 104-es telefonszámon!

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb