Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu
december 12. kedd, Gabriella

Diákok tanulják az elsősegélynyújtás alapjait

Csaknem 150 zuglói általános iskolás tanulhatja meg az elsősegélynyújtás alapjait. A Magyar Vöröskereszt XIV. kerületi szervezetének munkáját az önkormányzat is támogatja.

A Dr. Mező Ferenc Általános Iskola hetedik évfolyamos diákjaiból álló csoport volt az első, aki rész vett a tanfolyamon október 16-án, a Magyar Vöröskereszt Adományboltjában. Az ötórás foglalkozást Szakál Péter ifjúsági szervező tartotta. Az mondta, igyekezett úgy megválasztani a képzés nyelvezetét, hogy könnyen megértsék az alapokat a fiatalok. A diákok pedig hamar feloldódtak és élvezték az előadást. Bátran kérdeztek, és egymáson gyakorolták például a kötözést, a törött végtag rögzítését. Farkas Gábor, a gyerekek egyik tanára szerint fontos az ingyenes tanfolyam, hiszen gyakorlatorientáltan tanítja a fiatalokat az elsősegélynyújtásra.

Fotó: Balogh Róbert

“Már négy éve szervezzük az oktatást. Az a célunk, hogy alapfokú tudást nyújtsunk az iskolásoknak. Itt elsajátíthatják azokat az ismereteket, amiket egy esetleges szerencsétlenség során használnak, akár életet is menthetnek” – mondta Bohácsné Vilimek Ágnes, a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezet XIV. kerületi szervezője. “Kipróbálhatják az újraélesztést, rögzítik a törött végtagot, megtanulják az égési sérülések ellátását, a vérzések elállításának módjait” – magyarázta Bohácsné Vilimek Ágnes.

Az önkormányzat és a zuglói szervezet tavasszal írt alá egy támogatási szerződést: a kerület vezetése kétmillió forinttal járul hozzá a munkához. Ebből az összegből fejlesztik az adományboltot, és szervezik meg a képzést a vöröskereszt munkatársai. Szabó Rebeka alpolgármester a Zuglói Lapoknak elmondta, hogy nagyon hasznosnak tartja a tanfolyamot. Véleménye szerint mindenkinek érdemes lenne részt vennie egy hasonló oktatáson, mert bármikor szüksége lehet a megszerzett tudásra. “Otthon, egy háztartási balesetnél is fontos, hogy szakszerűen lássuk el a sérülést, súlyosabb esetben életet is menthetünk” – hangsúlyozta az alpolgármester.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.