A Samodai József Zuglói Helytörténeti Műhely 2014 óta minden évben csatlakozik a kulturális örökség napjai programsorozathoz. Ennek keretében idén a Városliget hídjait és szobrait mutatták be egy helytörténeti séta keretében az érdeklődőknek.
A kulturális örökség napi programra – amelyet Papp Dezső újságíró vezetett – csaknem negyvenen voltak kíváncsiak. A kétórás séta során felkeresték a liget még napjainkban is használt, illetve elfeledett átkelőit, amelyek annak idején lehetővé tették, hogy a látogatók megközelíthessék a liget szórakozóhelyeit. A résztvevők megálltak azoknak a neves személyeknek a szobrainál is, akik valamilyen módon hozzájárultak a Városliget kulturális helyeinek kialakításához.
Az első állomás a millenniumi kiállítás történelmi épületcsoportjának tervezője, Alpár Ignácnak a szobránál volt. Az alkotást úgy helyezték el a Vajdahunyad vára főbejáratánál, hogy “a tervező feltekinthessen a saját műveire”. Ezek közé sorolható például a Vajdahunyad vára hídja, amely eredetileg fából készült. Az építmény évtizedekkel későbbi felújításánál is Alpár kezdte meg a tervezést, de halála miatt végül Kotál Henrik fejezte azt be. A híd két oldalára 1930-ban Markup Béla készített egy-egy oroszlánt, amelyek közül az egyik Magyarország -, a másik a Főváros címerére támaszkodik.
A séta a vár udvarán folytatódott, először gróf Károlyi Sándor – többek között a magyar Gazdaszövetség Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, a Hangya Szövetkezete létrehozója -, majd vele szemben Darányi Ignác, a legnagyobb magyar agrárpolitikus szobránál. Ligeti Miklós Anonymust megformázó alkotásáról Papp Dezső elmondta, hogy minél jobban süti a nap a szobor arcát, az annál rejtélyesebbé válik, a kezében tartott toll megérintésével pedig ihletet kaphatnak az írók.
A helytörténeti barangolás a vár hátsó részénél, a Széchenyi-szigetet és az egykori Iparcsarnokot összekötő teherhídnál folytatódott, amelyet 1894-ben emeltek azért, hogy az építőanyagokat beszállíthassák a történelmi városrészbe. Az eredetileg fából készült átkelőt 1949-ben építették újjá, és 2013-ban renoválták. A vár hátsó részénél Mittelpacher Lajos, Nagyváthy János, Pethe Ferenc, Tessedik Sámuel és Lugosi Béla mellszobra mellett elsétálva érkeztek meg az érdeklődők Európa egyetlen Washington szobrához, amelyet a clevelandi magyarok kezdeményezésére helyeztek el a Városligeti-tó keleti partjánál. Ezzel szemben állt egykor egy függőhíd is, amelyet a névtelen szigetre vezető, 1825-ben életveszélyes fahíd helyére építettek. A függőhidat István főhercegről akarták elnevezni, de végül a köztudatba az anyagából adódóan dróthídként került be. Ezt 1875-ben bontották el, és amit helyette terveztek, az egy kissé arrébb, a vár hátsó udvarához került. Vajszínű korlátaival, kiskapujával ma is funkciónál.
A séta résztvevői ezután elhaladtak az Olof Palme sétányon Kisfaludi Strobl Zsigmond Íjász szobra előtt – ebből több példány is készült, van belőle többek között Zalaegerszegen, Szentpéterváron, Kaliforniában, de még Jakartában is -, majd az utazók védőszentjét megformázó Szent Kristóf szobor mellett. Megnézték a liget leglátványosabb átkelőjét, a háromnyílású, vasszerkezetes Zielinski hidat is. A műjégpálya felett átívelő átkelőt egy lengyel származású építész, Zielinski Szilárd tervezte, eredetileg 450 kg/nm teherbírásúra, hiszen akkoriban a gyalogosközlekedés mellett a lovaskocsik voltak használatban. Többszöri felújítás után 2005-ben már olyan vasszerkezettel erősítették meg, amely a mai forgalomhoz alkalmazkodik. A hídra egyébként a II. világháborúban felrobbantott Lánchíd épen maradt kandeláberei kerültek.
A kisföldalatti 1896-os építésekor két kis átkelő hidat is építettek a gyalogosforgalomnak. Az Állatkert főbejáratával szemben állót már elbontották, de az úgynevezett Wünsch hidat – amely az építészéről kapta a nevét – Magyarország első vasbeton hídjaként máig megőrizték. A kétórás helytörténeti barangolás a Nádor hídnál ért véget. A Nádor-szigeti artézi fürdő 1881-es nyitására készült azért, hogy a látogatók a csatorna felett kényelmesen közelíthessék meg a szórakozóhelyet. Az átkelő ugyan csak 1896-ig állt szolgálatban, de nem bontották el, ezért egy kis darabja még ma is látható a tó partjánál.
