Eredményes véradási akciót tartottak január 7-én a Zuglói Közbiztonsági non-profit Kft. (ZKNP) Laky Adolf utcai székhelyén.
A megjelentek túlnyomó többségét a biztonsági cég munkatársai tették ki, de csatlakoztak hozzájuk két, szintén zuglói illetékességű vállalkozás dolgozói is, így összesen 25-en jelentek meg a véradáson. A ZKNP-nél első alkalommal volt ilyen jellegű kezdeményezés. Kovács-Csincsák László, a Kft. ügyvezetője is a véradók között volt, az érdeklődők és a regisztráltak aktivitása láttán kifejtette: fontosnak tartja, hogy minden lehetséges módon segítsenek embertársaikon, ezért a ZKNP idén márciusban egész napos akciónak kíván otthont adni – a mostani két és fél órással ellentétben – , terveik szerint megszólítva állandó partnereik és más XIV. kerületi társaságok és intézmények dolgozóit is – fogalmazott az ügyvezető.
Juhász Katalin, a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetének véradásszervezője az ügyvezető szavaira reflektálva kifejtette: örömmel veszik tudomásul a gazdasági élet szereplőinek növekvő társadalmi felelősségvállalását, így a most kialakuló kapcsolatot is, mert vérre mindig szükség van. A szakmai tevékenységet végző Országos Vérellátó Szolgálat orvosa és nővérei körültekintően, az egészségügyi előírások szigorú betartásával hajtották végre feladatukat, maximális biztonsági intézkedések közepette. A ZKNP ideális körülményeket teremtett a véradáshoz – tette hozzá a Vöröskereszt képviselője.
Bodó Erika, a ZKNP parkolási ellenőre rutinos véradónak számít, tudtuk meg tőle, miután elhagyta a vérvétel helyszínét. Nincs pontos kimutatása róla, de életében már legalább 40-50-szer adott vért, gyakran vérplazmát is. Az egészségügyi szolgálat e-mail-ben, sms-ben értesíti, ha szükség van rá, és őt ez a tudat motiválja: ismeretlenül is hasznára lenni a rászorulóknak.