Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Esővízhasznosító rendszert telepítenek Zuglóba

A City Water Circles – Városi Vízkör projekt hazai partnerei számára rendezett találkozót Zugló önkormányzata, a nemzetközi program vezetője. Az esemény résztvevői a projekt legfőbb céljaival, a megvalósítás folyamatával és rendszerével, valamint a lakosság körében végzett felmérés eredményével ismerkedhettek meg.

Az Európai Unió támogatásával megvalósuló City Water Circles, magyarul Városi Vízkör projekt 2019-ben indult hat ország 11 partnerének részvételével, hogy az együttműködők három év alatt hatékony városi vízgazdálkodási tudásbázist hozzanak létre, és bővítsék a lakosság ismereteit a fenntarthatóságot segítő vízhasznosításról.

A rendezvényen megjelenteket Szabó Rebeka alpolgármester köszöntötte, aki beszédében kiemelte: Zugló több olyan uniós programra is pályázott, amelyek a környezetvédelmet, illetve a környezeti válság kezelését segíthetik. Ezek közé tartozik a City Water Circles (CWC) projekt is, amelynek egyik célja, hogy az együttműködő partnerek olyan modelleket hozzanak létre, amelyek elősegítik a városokban a szürke- és a csapadékvíz újrahasznosítását. Ebben a programban Zugló önkormányzatának szakmai partnere a Fővárosi Csatornázási Művek.

Az alpolgármester azt is elmondta, a Zugló vezette nemzetközi együttműködés fontos eleme, hogy ráirányítsák a kerület lakosságának figyelmét a környezettudatosabb vízfelhasználásra. Szabó Rebeka hozzátette, egy pilot program keretében Zugló egyik óvodájában szürke- és esővízhasznosító rendszert is telepítenek.

Merker Viktor projektmenedzser előadásában előbb a program felépítését és folyamatát ismertette meg hallgatósággal, majd arról beszélt, hogy a 2022-ben záruló CWC keretében Zuglóban óvodai, Torinóban tetőkerti, míg Bydgoszczban kerti esővízhasznosítási mintaprogram indul. Ezen kívül Mariborban a szennyvíz építőipari felhasználására vonatkozó, Splitben pedig okosmérés és mobil applikáció alkalmazásával a vízfelhasználás csökkentését célzó pilot projekt valósul meg. Emellett egyetemek és tudományos intézetek bevonásával tanulmányok, illetve szakmai anyagok készülnek, amelyek elérhetők lesznek a CWC honlapján.

Király Zsuzsanna kommunikációs munkatárs a budapesti és az agglomerációs lakosság körében elvégzett felmérések eredményéről tájékoztatta a partnertalálkozón megjelenteket. Mint elmondta, az évtizedek óta tartó kampánynak köszönhetően az emberek már odafigyelnek a csöpögő csapokra, a csapadékvizet azonban csak kevesen gyűjtik.

Fotó: Papp Dezső

A kommunikációs munkatárs szerint a megkérdezettek a vízspórolás legfontosabb eszközei között a vízórát és a víztakarékos WC-t, illetve a csapot említették. Víztakarékossági motivációjuk között első helyen a környezet védelmét, környezettel kapcsolatos félelmeik között pedig az éghajlatváltozást, az aszályos időszakok növekedését és az emiatti vízellátási gondokat említették. Király Zsuzsanna azt is elmondta, hogy a lengyel partnerek a gyerekeknek a projekt témájához kapcsolódó társasjátékot készítenek, ami szintén felkerül a CWC honlapjára.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb