Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu
június 27. csütörtök, László

Fórum a településképi rendelet módosításáról

A tulajdonosok akarata ellenére védetté nyilvánítható-e egy épület, miben különbözik a régi és az új utasítás – ezekről is beszéltek a településképi rendeletről tartott lakossági fórumon március 4-én.

Barta Ferenc főépítész a településképi rendeletről tartott fórumon elmondta: a zuglóiaknak nyolc napjuk van arra, hogy a zuglo.hu oldalon megtalálható településképi rendelettervezettel kapcsolatban megtegyék észrevételeiket. Ezek beépülhetnek a képvelő-testület elé kerülő határozattervezetbe, ha nem ütköznek jogi, szakértői, vagy szakmai akadályba. A főépítész arról is beszélt, hogy a rendelettervezetnek vannak olyan részei, amelyek a korábbi utasításnak a törzsanyagát képezték, és vannak olyan szakaszai is, amelyek teljesen újak.

A felszólalók közül volt, aki úgy vélte, hogy a rendelettervezet helyenként túlszabályozott, máshol viszont megengedő. Olyan hozzászóló is akadt. aki azt hiányolta, hogy védett fasor nincs a tervezetben.

Barta Ferenc válaszaiból kiderült: egy-egy épület védetté nyilvánítására szakemberek tesznek javaslatot. A tulajdonosok kérhetik, hogy ingatlanjuk kerüljön ki az értékvédelem alól, azonban az erre vonatkozó döntést a képviselő-testület hozza meg.

Fotó: Papp Dezső

Megosztás

Hozzászólások lezárva.