Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Hőkamerát kaptak a tűzoltók

Zugló Önkormányzata a Zuglói Közbiztonsági Non-profit Kft-n keresztül újabb fontos eszközzel támogatta a Zuglói Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesületet. Június 25-én egy közel 3 millió forint értékű Drager UCF 8000 típusú hőkamerát adtak át Kardos Pálnak, az egyesület vezetőjének.

– Az önkormányzat egyik legfontosabb vállalása, hogy Zugló továbbra is Budapest egyik legbiztonságosabb kerülete maradjon – mondta Horváth Csaba polgármester. – A most átadott hőkamera is az itt élők biztonságát óvja és szolgálja majd.

– Személyesen is érintett vagyok – tette hozzá az eseményen szintén résztvevő Tóth Csaba országgyűlési képviselő –, mert immár több éve magam is tiszteletbeli tagja vagyok a Zuglói Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek. Ezért külön öröm a számomra, hogy ennek az eszköznek az átadásában részt vehetek. Remélem, hogy az önkéntes tűzoltóknak minél kevesebbszer kell majd használniuk.

A ZKNP Laky Adolf utcai székházában rendezett ünnepségen dr. Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója elmondta, ilyen hőkamerákkal szokták felkutatni a tűzfészkeket, illetve a még izzó, parázsló részeket. A kamera által adott hőképen a tűzoltó látja a melegebb, környezettől eltérő hőmérsékletű felületeket, így az oltási munkálatok során sokkal hatékonyabban tudja oltani a tüzet. A hőkamerának kulcsfontosságú a szerepe a tűz sújtotta épületben rekedt személyek felkutatásában is. Zárt térben, ahol a füst miatt rosszak a látási viszonyok, a kivetített kép alapján történő tájékozódás akár életeket is menthet.

A Zuglói Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület tűzoltó tagozata 2015. júliusától önállóan beavatkozó minősítésű szervezetként működik. Az egyesületet a Katasztrófavédelem ma már hivatásos kollégák jelenléte nélkül is riaszthatja az olyan tűzesetekhez, műszaki mentésekhez, amelyeket a felszerelésükkel és a szakmai jogosultságukkal fel tudnak számolni.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb