Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Ingyenes segítség a civil szervezeteknek

Ingyenes jogi és könyvelési tanácsadással, továbbá térítésmentes fénymásolási lehetőséggel segíti az önkormányzat a kerületben működő civil szervezeteket.

– Kiderült, hogy nagy igény van ilyen jellegű támogatásra, hiszen a civil szervezetek, egyesületek, alapítványok tagjai nem minden esetben tájékozottak a jogi és könyvelési területen – mondta Sokacz Anikó civil és nemzetiségi tanácsnok a civil kerekasztal beszélgetésen, április 10-én.

Jogi segítséget minden hónap utolsó szerdáján 16 órától 18 óráig, könyvelési tanácsadást pedig minden hónap első csütörtökén 14 órától 16 óráig kaphatnak a szervezetek a Zuglói Civil Házban, és fénymásolni is ott tudnak.

A hétfői rendezvényen elhangzott, hogy már lehet pályázni civil szervezetek támogatására, amelyre összesen 18 millió forintot biztosít a kerület vezetése. A tanácsnok hangsúlyozta: azt szeretnék, ha a pénzt elsősorban egész éves programokra igényelnék.

A beszélgetésen részt vett mások mellett Szabó Rebeka alpolgármester, akivel az állatvédelemről beszélgettek a résztvevők és Dömény Péter, a Zuglói Civil Ház vezetője is, aki a Zugrádióra hívta fel a figyelmet.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Hangot adunk Zuglónak!
A zuglóiak megelégelték, hogy a metróépítésre, az otthonfelújításokra és zöld-fejlesztésekre szánt pénzüket a kormány elvonja és ez a sarc évről évre emelkedik.

Ezért Zugló Önkormányzata kampányt indít Hangot Adunk Zuglónak! címmel, amelynek során minden zuglói csatlakozhat az elvonások elleni tiltakozáshoz!
Hangot adunk Zuglónak!
A zuglóiak megelégelték, hogy a metróépítésre, az otthonfelújításokra, valamint az útfelújításokra és zöld-fejlesztésekre szánt pénzüket a kormány elvonja és ez a sarc évről évre emelkedik.

Ezért Zugló Önkormányzata kampányt indít Hangot adunk Zuglónak! címmel, amelynek során minden zuglói csatlakozhat az elvonások elleni tiltakozáshoz!
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb