Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Ismét ingyenes a dagogásterápia

Harminc család vehet részt a Családcentrum Alapítvány tizenöt órás, ingyenes komplex dadogás terápiáján. Az első foglalkozás június 18-án volt a Zuglói Civil Házban.

Vörös Andrea hétéves kisfia, Erik megkésett beszédfejlődésű és sajátos nevelési idényű gyerek. Adrea azt mondta, nem vár csodát az alapítvány szakembereitől, csupán útmutatást szeretne. “Ma azt éreztem, hogy nem vagyok egyedül. Az elején furcsa volt a teljesen ismeretlen emberek között, a végére viszont baráti hangulat alakult ki, hiszen sorstársak vagyunk” – fogalmazott.

“Ma mind a harminc család itt volt, ezentúl ötös csoportokban folytatódik a munka, ami végül egyéni terápiával zárul” – magyarázta a folyamatot Somogyi Tímea, a Családcentrum Alapítvány családgondozója. Módszerük egyik fontos eleme, hogy nem csak azt kezelik, aki dadog, hanem bevonják az érintett családját is.

Az alapítvány második alkalommal szervezte meg az ingyenes programot, amelyet most is támogat a zuglói önkormányzat. A tervek szerint jövőre is megszervezik az ingyenes komplex dadogás terápiát, amelyre már várják az előjelentkezéseket az alapítvány honlapján.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb