Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Kerékpártúrán a Cseperedő óvoda

A zuglói Cseperedő óvoda pedagógusai idén is megszervezték a hagyományos kerékpártúrát, amelyen összesen csaknem 140 kisgyerek és szülő vett részt május 20-án.

A zuglói Cseperedő óvoda pedagógusai az évnek ezen szakaszában rendszeresen kerékpártúrát szerveznek a gyerekeknek és a szülőknek. A rendezvény az óvoda egészségnevelő programjába és a BRFK közlekedési koncepciójába is illeszkedik.

Május 20-án 137 kerékpáros kisgyerek és szülő indult el arra a túrára, amely a Cseperedő Óvodától a Rákos-patakig, majd annak mentén a Szugló utcáig, onnan visszafordulva pedig ismét a Lengyel utcai óvodáig vezetett.

Fotó: Riersch Tamás

A túrát öt évvel ezelőtt egy egészségnevelési program ihlette. A szülőket és a gyerekeket idén is Tomis Károly főtörzszászlós, körzeti megbízott vezette, aki előzetesen fel is készítette a túra résztvevőit a rájuk váró közlekedési helyzetekre.

A Cseperedő Óvoda idei biciklitúrájának útvonalát ebben az évben is a kerületi rendőrkapitányság járőrei és a Zuglói Önkormányzati Rendészet munkatársai biztosították. A túrán Karácsony Gergely polgármester is részt vett.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Hangot adunk Zuglónak!
A zuglóiak megelégelték, hogy a metróépítésre, az otthonfelújításokra és zöld-fejlesztésekre szánt pénzüket a kormány elvonja és ez a sarc évről évre emelkedik.

Ezért Zugló Önkormányzata kampányt indít Hangot Adunk Zuglónak! címmel, amelynek során minden zuglói csatlakozhat az elvonások elleni tiltakozáshoz!
Hangot adunk Zuglónak!
A zuglóiak megelégelték, hogy a metróépítésre, az otthonfelújításokra, valamint az útfelújításokra és zöld-fejlesztésekre szánt pénzüket a kormány elvonja és ez a sarc évről évre emelkedik.

Ezért Zugló Önkormányzata kampányt indít Hangot adunk Zuglónak! címmel, amelynek során minden zuglói csatlakozhat az elvonások elleni tiltakozáshoz!
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb