Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Kilencven családnak segítettek

A szegénység elleni küzdelem világnapja alkalmából hatszáz kilogramm tartós élelmiszert, 400 kilogramm tisztítószert, valamint tanszereket kaptak a hátrányos helyzetben élők a Magyar Vöröskereszt zuglói csoportjától október 17-én.

A szervezet 90 családnak nyújtott segítséget az adományboltban, ahol ingyenes egészségügyi szűréssel is készültek. – Sokan járnak hozzánk rendszeresen, igyekszünk mindenkinek segíteni. A mostani adományt is a családok szociális helyzetének figyelembe vételével osztjuk szét azoknak, akiknek nagy szükségük van rá – mondta Bohácsné Vilimek Ágnes, a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezet XIV. kerületi szervezője.

A programot az önkormányzat szociális bizottsága több mint 700 ezer forinttal támogatta, így a korábbi évekhez képest csaknem ötven családdal bővült a támogatottak köre. Hevér László György, a bizottság elnöke megjegyezte, az utóbbi években egyre szorosabb a kapcsolat az önkormányzat és a szervezet között. Emellett a szegénység elleni küzdelem egyik erős bástyájának nevezte a vöröskereszt munkatársait és önkénteseit.

Fotó: Balogh Róbert

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb