Az elsősegélynyújtás világnapja alkalmából Zuglóban is az életmentésé és az egészséges életmódé volt a főszerep szombat délután. A kerületben hagyományteremtő szándékkal rendezték meg a programot.
Szeptember második hétvégéje az elsősegélynyújtás világnapja. A Magyar Vöröskereszt három helyszínen, köztük Zuglóban is kiemelt programokkal várta az érdeklődőket a Bosnyák utcában. A kilencéves Bodza azt mesélte a Zuglói Lapoknak, megtanulta hogyan kell újraéleszteni valakit. “Összekulcsoljuk a kezünket, és harmincszor ütemesen lenyomjuk a mellkasát, majd belefújunk az orrába vagy a szájába. Ha az orrába fújunk, akkor a száját fogjuk be, ha pedig a szájába, akkor az orrát” – magyarázta a kislány.
Fotó: Balogh Róbert
Sokan vettek részt a szűrővizsgálatokon is, ahol a szakemberek vércukor-, és koleszterint szintet, valamint vérnyomást is mértek. A szervezők arról is gondoskodtak, hogy egészséges ételekkel kínálják az érdeklődőket, sőt egy biofodrász tanácsait is meghallgathatták. A kicsik pedig nem mentek haza üres kézzel: apró ajándékokat kaptak, például fogkefét, fogkrémet.
Bohácsné Vilimek Ágnes, a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezet XIV. kerületi szervezője arról beszélt, hogy az ingyenes program fő célja az elsősegély-nyújtási alapismeretek oktatása. “Fontos, hogy az embereknek biztos tudásuk legyen ilyen téren. Előfordulhat olyan baleset, – akár otthon is – hogy minden perc számít. Nem mindenki tudja, hogyan csillapíthat vérzést, hogyan rögzítse a törött végtagot. A leglényegesebb pedig talán az, hogy mindenki megtanulja az újraélesztés szabályait” – hangsúlyozta Bohácsné Vilimek Ágnes.