Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu
november 25. szombat, Katalin

Közösséget épít a belvárosi kertészkedés

Indiai ételeket és paprikás krumplit is kóstolhattak azok, akik ellátogattak a Füredi út – Zsálya utca sarkán lévő, 65 parcellás Zuglói Közösségi Kert nyílt napjára szombaton. 

A kertben folyó munkára sokan voltak kíváncsiak. A több mint hatvan ágyásban egyebek mellett málna, paradicsom, paprika, cukkini, mángold és káposzta is terem. Seres Eszter csaknem egy éve gondoz egy kisebb területet. A Zuglói Lapoknak arról beszélt, nem sok tapasztalata van, de rengeteget segítettek neki a társai. Tervei szerint jövőre ribizlit is ültet. Mint mondta, szerinte nemcsak kikapcsolódást és kis fizikai munkát jelent a kertgondozás. “Csapatépítő is egyben, hiszen itt jobban megismerjük egymást, beszélgetünk. Sokszor vannak kint gyerekek, akik észrevétlenül tanulnak. Szívesen mutatjuk ezt meg másoknak is” – fogalmazott.

 

Fotó: Balogh Róbert

Papp József a Zuglói Kertbarátok Körének tagja, de megjegyezte, neki is tudtak újdonságot mutatni. Úgy gondolja, a közösségi kertek azért is fontosak, mert a kicsik közelről megismerkedhetnek a növényekkel, a termesztés folyamatával, így nemcsak az előre csomagolt árut látják a boltokban. A közös munka csapatépítő jellegét emelte ki Filip Zoltánné is, aki a XVII. kerületi kertbarátok klubjának tagja.

 

Fotó: Balogh Róbert

Cserhalmi Marcell, a ZUG Közösségi Kertekért Egyesület alelnöke fontosnak tartja, hogy mindenki megismerje a közösségi kertet, az ott folyó munkát. Ezért is szervezték meg másodjára is a nyílt napot. “Itt minden kérdésükre választ kaphatnak az érdeklődők, szerencsére sokan kíváncsiak. Nagy az érdeklődés a második kert iránt is, napokon belül elfogytak a parcellák” – részletezte lapunknak Cserhalmi Marcell.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.