A gyerekek szüleikkel együtt mondókáztak a 2017/2018-as óvodai évet felölelő, ingyenes zenei tehetséggondozó utolsó foglalkozásán.
Huszonnégy nagycsoportos zenei hallását, ritmusérzékét fejlesztette az önkormányzat által támogatott program. A kicsik a péntekenkénti 30 perces órákon játékos feladatokon keresztül tanultak. – Elértük a célt, év végére már közösen zenéltünk, és használtuk a ritmushangszereket is – mondta Szedlacsek Katalin zenepedagógus.
A június 15-i szülői értekezlettel egybekötött zárófoglalkozáson részt vett Sokacz Anikó önkormányzati képviselő is, aki elmondta, szeptemberben folytatódhat a program.