Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Közösségépítés tökfaragással

Komoly, vidám, barátságos vagy éppen félelmetes Halloween-töklámpások készültek a Baptista Integrációs Központ közösségi irodája, valamint a Zuglói Roma Nemzetiségi Önkormányzat közös programján.

A kicsiknek segítettek a nagyok, vagy éppen a felnőttek – jókedvűen beszélgetve telt a szombat a Várna utca 8. szám alatti ház a udvarán, valamint a közösségi irodában. Csaknem negyvenen, a házban, és a környéken élők töltötték együtt az időt. Aki pedig nem faragott tököt, az a főzésben segített – ugyanis a szervezők bográcsgulyással is megvendégelték az érdeklődőket. – Nagy beszélgetések is voltak, roma és nem roma emberek kerültek közelebb egymáshoz, szó volt egyebek mellett az előítéletekről is. Volt, aki arra panaszkodott, érzékenyen érintik a megkülönböztetések – mondta Aczél Ágnes, a központ szociális munkása.

Az közösségi iroda november első hétvégéjétől minden szombaton várja a gyerekeket, a felnőtteket, a családokat, ugyanis kézműveskedéssel hangolódnak az ünnepre – a tervek szerint adventi koszorút, díszeket, ajándékokat készítenek.

Tökfaragás illusztráció

Október utolsó napján pedig a Padlizsánkertben készültek a lámpások – a tagok első alkalommal rendezték meg a programot, amelyen 12 család vett részt, többségében a kert melletti iskolából, de kerttagok, és azok ismerősei is ellátogattak a Padlizsán utcába. – A csodálatos napsütésben sorakoztak a tökök, és mindenféle finomság várta az érdeklődőket. Csak kis iránymutatásra volt szükség, mindenki kreatívan, ötletekkel teli készítette el a töklámpást, majd a gyerekek felfedezték a kertet, a felnőttek pedig beszélgettek, falatoztak – mesélt a Zuglói Energiaközösségi Akciók projekt keretein belül megszervezett napról  Tényi Tamara, kerttag.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Nagyítás
Kontraszt