Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Közösségi irodával segítik a zuglóiakat

Megnyílt Baptista Integrációs Központ közösségi irodája, amely a szervezet közösségi bérházprogramja keretén belül működik a Várna utca 8. szám alatt. Itt a lakók és a környéken élők beszélgethetnek, találkozhatnak, segíthetik egymást.

Felnőtt és gyermek foglalkozásokat is szervezünk – hangsúlyozta Ghyczy Gellért a központ intézményvezetője, aki hozzáfűzte, ez az első ilyen irodájuk. A berendezéssel pedig várnak még, mert az igényekhez alkalmazkodva szeretnék kialakítani. – Ha főként gyerekek játszanak majd itt, akkor sok játék lesz, ha a felnőttek beszélgetnek, akkor pedig fotelek. Meglátjuk, hogy alakul, szeretnénk, ha mindenki jól érezné magát itt. Azt látjuk, hogy nagyon-nagyon sok olyan probléma van, ami egy hétköznapi beszélgetésben előjön, ezekben tudunk mi segíteni, hiszen a szociális munkás háta mögött ott áll a szeretetszolgálat teljes vertikuma – részletezte.

A szerdai eseményen szó esett arról is, hogy a Baptista Integrációs Központ (BIK) és a kerület önkormányzatának együttműködése nyomán a BIK három önkormányzati lakást újított fel, amelyekbe olyan Zuglóhoz kötődő hajléktalanok költözhetnek be, akik korábban a hajléktalanszállón éltek. Az Ilka, a Kerepesi és a Várna utcai lakásokban már több mint egy éve laknak szállásról bekerült párok.

Kökény Artúr párjával, Zsuzsannával él a Várna utcai lakásban, azt mondta nincs annál nagyobb segítség, mint amit kaptak. – Az életemet köszönhetem a baptistáknak, esélyünk se lett volna nélkülük – fogalmazott a férfi, aki három hónapja munkanélküli lett, holnap megy állásinterjúra, nagyon bizakodó, már várja hogy dolgozhasson. Zsuzsanna fizetéséből élnek addig, és fizetik a lakás mintegy negyvenezer forintos költségét. A nehéz időszakban könnyítést is kaptak: amíg Artúrnak nincs jövedelme, nem kell félretenniük fejenként 10 ezer forintot. Ez az összeg a kötelező takarékoskodás. A lakásban három évig lakhatnak, addig gyűjtögetniük kell, hogy az idő letelte után albérletet vehessenek ki. A párt Szabó Rebeka alpolgármester és Bitskey Bence a körzet önkormányzati képviselője is meglátogatta. Az alpolgármester felhívta Zsuzsanna és Artúr figyelmét arra, hogy mivel bejelentett zuglói lakcímük van, jogosultak lehetnek a kerület nyújtotta szociális támogatásokra.

 

Szabó Rebeka elmondta, nagyon örül, hogy évekkel ezelőtt elindított együttműködés sikeres lett, a közösségi irodát pedig egy újabb nagy lépésnek nevezte. – Nagyon erős támogató szociális munkát tesznek a lakók mellé. Szociális ügyekért is felelős alpolgármesterként nagyon fontos, hogy segítsük a lakhatási problémával küzdő embereket – szögezte le. A három felújított lakásból kettő Bitskey Bence önkormányzati képviselő körzetében van, aki szerint az együttműködés mindenképpen hasznára válik Zuglónak, bátran meg lehet bízni a szakemberekben, hiszen kiemelkedően jól végzik a munkájukat, ezért biztos, hogy támogatni fogja a további együttműködést, mert – az alpolgármesterhez hasonlóan – reméli, hogy lesz folytatás.

A kiléptető lakások egyébként átmeneti szállóhoz kapcsolt külső férőhelyek, ahol három évig lakhatnak az egykori hajléktalanok, és személyenként 10 ezer forintot kell megtakarítaniuk havonta. A felújítást az intézményi bevételekből finanszírozta a Baptista Integrációs Központ. Ghyczy Gellért rámutatott, azt látja, hogy nagyon nyitott az önkormányzat, ezért mindenképpen szeretnék folytatni az együttműködést.

Fotó: Balogh Róbert

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb