Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Különösen figyelnek hagyományaik megőrzésére a zuglói nemzetiségek

Nemzetiségi ételek, népzene, néptánc – mint mindig, idén is ezek álltak a Zuglói Balkán Nap középpontjában. Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a programot a kerületben élő bolgárok, szerbek, horvátok és görögök.

Bár kevesen vagyunk, de fontosnak tartjuk megmutatni a kulturális életünket, hagyományainkat, szokásainkat, ételeinket – hangsúlyozta Tyütyünkova Mónika, a Zuglói Bolgár Önkormányzat elnöke, aki arra is rámutatott, a kerületben nagyon összetartóak a nemzetiségek, a zuglói programokon kívül például színházba is járnak együtt.

Horváth Csaba polgármester is részt vett a balkán napon, ahol arról beszélt, hogy a modern kisebbségpolitikai felfogás szerint ma már kisebbségek helyett nemzetiségekről beszélünk, akik őrzik hagyományainkat, ugyanakkor nemzetünk részei.

A rendezvényre Tóth Csaba Zugló MSZP-s országgyűlési képviselőt is meghívták, aki beszélgetett a jelenlévőkkel gondjaikról, megoldást keresve egy-egy helyzetre. – A kerület különösen büszke a nemzetiségeire, rossz volt, hogy a járvány miatt nem tarthattuk a kapcsolatot a megszokott módon, nem találkoztunk, pedig a programjaikon mindig tanulunk valami újat, látunk valami különlegeset – fogalmazott, s hozzátette: fontos, hogy Sokacz Anikó nemzetiségi tanácsnok személyében egy stabil támaszt kaptak a nemzetiségi önkormányzatok.

A nemzetiségi tanácsok a program kapcsán elmondta, a balkáni népek összekapcsolódását erősíti, akik egyébként is segítik egymást, és nagyon örül annak, hogy Zuglóban a nemzetiségek különösen figyelnek arra, hogy megőrizzék identitásukat.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb