Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Már a környezet is gyógyítóan hat a felújított Csertő parki gyermekrendelőben

Március 11-én, reggel nyolc órakor megkezdődött a rendelés a felújított Csertő parki gyermekorvosi rendelőben. Az átgondolt tervezésnek, a rengeteg színnek, a világos tereknek és zöld növényeknek köszönhetően az ellátásra szoruló kis betegek már a környezet hatására jobban érezhetik magukat.

A teljesen elszeparált beteg-, illetve egészséges rendelés részlegében egyaránt több, babakocsival is látogatható mosdó, pelenkázó, szoptatós szoba és négy-négy rendelő található. Mindegyik különböző színű, hogy a gyerekek is azonnal megjegyezhessék, melyik doktor nénihez vagy doktor bácsihoz kell bemenniük.

Fotó: Képszerkesztőség

Karácsony Gergely az intézmény átadóján azt mondta, sokat hallani arról, hogy az országban milyen állapotban van az egészségügy, de úgy véli, az elmúlt években Zugló számos intézkedéssel tudott ezen – helyi szinten – javítani. A Csertő parki rendelő felújítását Vánai László (CivilZugló Egyesület) önkormányzati képviselő és Dr. Varga Péter (Fidesz-KDNP), az Egészségügyi Bizottság elnöke közösen kezdeményezte 2015-ben. A polgármester a beruházásban részt vevő minden érintett segítségét megköszönte, de külön kiemelte dr. Révai Tamást, a ZESZ nemrégiben elhunyt igazgató főorvosát, aki bár rengeteget tett a felújítás érdekében, az átadást már nem érhette meg.

Fotó: Képszerkesztőség

Dr. Nagy András Csaba, a ZESZ intézményvezetője azt mondta, nem gondolta volna, hogy pozíciójának 131. napján ilyen örömteli eseményen vehet részt, és hozzátette, van még 12 intézményük, amelyek felújításához szintén elkészítették a koncepciót.

Hajdu Flórián alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt években számos fejlesztés történt a körzetében – megújult többek között a Tihany- és a Játékszín Óvoda, a Móra iskola az egész Csertő park -, de a beruházásokat a jövőben is folytatni szeretnék: hamarosan sorra kerül a Pöttömpark ovi, és ütemezve a nagyobb sétányok, terek is az Ond vezér park és a Szentmihályi út, valamint a Kacsóh Pongrác út környékén.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb