Mericske Zoltán, a Szent István Király Zeneiskola ütőegyüttesének vezetőtanára, a Bergendy együttes egykori népszerű showmanje, számos film és színdarab zeneszerzője túl van a koronavíruson. Az elmúlt hónapok gyászjelentései után ez nagyon jó hírnek számít.
– Nagyon kemény volt – mesélte a mindig mosolygós és vidám zenetanár –, nem tagadom, nagyon megviselt ez a betegség. Másfél hónapig menni se bírtam. Mivel az első tünetek – amelyek azonnal levertek a lábamról – még februárban jelentkeztek, akkor még nem volt protokoll, hogy melyek azok a gyógyszerek és vitaminok, amelyeket ilyenkor azonnal szedni kell. Szerencsére volt egy orvos szülőm, aki ellátott gyógyszerekkel, így sikerült megúsznom a kórházat. De így is nagyon nehéz időszak volt.
Mericske tanár úrral nemcsak az egészségi állapota miatt került szóba a koronavírus-járvány, hanem régi barátja, Bergendy István miatt is.
– Nagyon megrázott a halála, mert nagyon jóban voltunk. Nem sokkal a halála előtt még sikerült vele telefonon beszélgetnem, ez is egy olyan hívás volt, amit halogatni szokott az ember, hogy majd ráér később, szerencsére erőt vettem magamon, és felhívtam, mert így még utoljára hallhattam a hangját. Nagyon sokat sztoriztunk, jó hangulatú beszélgetés volt. Aztán a híradóból értesültem a távozásáról, amit a mai napig képtelen vagyok elhinni.
Mericske Zoltán minden évben sokat koncertezik a tanítványaival. A járvány első hulláma idején ismertté vált Pesti úti Idősek Otthonában például két alkalommal, 2016-ban és 2017-ben is adtak koncertet.
– Fantasztikus volt, ahogy az idősek fogadták a gyerekeket. Nagyon lelkesek voltak. Ugyanakkor azt is megtapasztaltuk, hogy idős korukra mennyire kiszolgáltatottá váltak. Emlékszem, a diákjaimat is nagyon megérintette az otthonban tapasztalt hangulat.
Az idén éppen 25 esztendős zuglói ütőzenekar vírus előtti utolsó fellépése 2019 decemberében egy újpesti általános iskolában volt.
– Akkor ki gondolta volna, hogy eltelhet majd másfél év, hogy egyszer sem tudunk fellépni. Időközben a nagyok kirepültek, így ha szeptemberben újraindul az élet, valószínűleg ismét egy új együttest kell építenem. Egy-egy generációval négy-öt évig dolgozom együtt. Az első év a legnehezebb, akkor tanulunk meg csapatban zenélni, illetve a repertoárunkat is akkor alapozzuk meg. Az azt követő évek pedig a gyakorlásról, illetve az örömzenélésekről szólnak.
Mericske Zoltán a betegségből felépülve ismét tanít. Ahogy ezt már 39 éve teszi a kerületben.
– Édesanyám hárfaművész volt, édesapám pedig a civil foglalkozása mellett több hangszeren is játszott, illetve szépen énekelt. Ő volt az ÉDOSZ zenekara, a Vadrózsa Együttes vezetője. Volt honnan örökölnöm a zenei érzékenységemet. Az utolsó nagy lökést Záborszky József tanár úrtól kaptam, aki az István Gimnáziumban (ma Szent István Gimnázium) tanította nekünk az éneket. Az ő révén lettem tagja a szimfonikus zenekarnak, ahol megtanultam másokkal együtt zenélni.
Az ütőzenekarát pedig éppen negyedszázada, 1996 tavaszán szervezte meg. Számos nagy rendezvényen, többek között a 2008-as öttusa-világbajnokság megnyitóján is felléptek. Az együttesről már 1998-ban filmet forgattak, amely alkotás nem mellesleg televíziós nívódíjat és nemzetközi Arany Antenna-díjat nyert. Ezenkívül számos jótékonysági koncertjük volt, gyűjtöttek többek között az Olaszliszkán megölt Szögi Lajos családjának, egy zuglói beteg kislánynak és a Heim Pál kórháznak.
A komolyzenei koncerteket általában csendben, elmélyülten hallgatják az emberek. Mericske Zoltán ütőzenekarának előadásaira azonban nem ez a jellemző. Az ősz hajú showman és tanítványai ugyanis mindent megtesznek annak érdekében, hogy mosolyt csaljanak a közönség arcára.
– Hogy miért viccelődöm? Mert ilyen a természetem. Meg azt sem tagadom, hogy szeretem, ha körülöttem nevetnek az emberek, illetve egy kis pedagógia is van ebben, hisz a tréfa egy olyan kulcs, ami mindent kinyit, márpedig a gyerekek tanításának éppen ez a nyitás a lényege.
