Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Meghallgatták a zuglóiakat

A fizető parkolás, az önkormányzati bérlakások és a kerületi fejlesztések helyzete – legtöbben ezekkel kapcsolatban tettek fel kérdéseket, vagy mondták el véleményüket az önkormányzat éves közmeghallgatásán, november 16-án.

A válaszokból a rendezvényen megjelentek megtudhatták, hogy a parkolási problémákat egy munkacsoport folyamatosan vizsgálja. Az önkormányzat a hatástanulmányok elvégzése után további területeket vonna be a fizetős parkolásba, hogy kiszorítsák Zuglóból azokat, akik P+R parkolónak használják a kerületet.

Emellett az is kiderült, hogy az Uzsoki Utcai Kórházban jelentős fejlesztések indulnak, a Zuglói Egészségügyi Szolgálat a pályázati úton elnyert 500 millió forintos támogatásból egyebek mellett digitális röntgenberendezéseket vásárol, valamint fejleszti a szakrendelők és a háziorvosok közötti informatikai rendszert.

Fotó: Képszerkesztőség

A közmeghallgatáson az is elhangzott, hogy a kerületben az idén a bérlakás felújítási program keretében 72 önkormányzati tulajdonú lakóingatlan tatarozását végzik el.

Az érdeklődők továbbá arra is választ kaptak, hogy Zuglóban az önkormányzati fejlesztések nem álltak le, eddig jobbára az előző ciklusból áthúzódó beruházásokat fejezték be. Most indul meg ennek az időszaknak a rekonstrukciós programja, amelynek nyitányaként várhatóan a novemberi testületi ülésen fogadnak el a képviselők egy 1,2 milliárd forintos projektet.

Szó esett arról, hogy a rászorulóknak a téli hónapokra az önkormányzat idén is az előírt mennyiségben biztosít tűzifát. Az erre vonatkozó kérelmek elbírálása és a kiszállítási időpont egyeztetése folyamatosan zajlik.

A közmeghallgatáson többen jelezték, hogy problémák vannak a Zuglói Lapok terjesztésével. Az ülésen megjelentek közül többen kritizálták az önkormányzati képviselők munkáját. A felszólalók annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a politikai szembenállás helyett a képviselők összefogására lenne szükség Zugló fejlődése érdekében.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb