Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Megújult a Csertő parki rendelő

A Csertő parki gyermekorvosi rendelő felújítása is a végéhez közeledik. Az augusztus 22-i bejáráson a kerület vezetőit Karácsony Gergely polgármestert, illetve Szabó Rebeka és Hajdu Flórián alpolgármestereket az elavult épület helyett már egy teljesen más látvány fogadta.

A modern Zuglói Civil Házzal szemben árválkodó elavult, és jórészt kihasználatlan épületben dolgozó öt gyermekorvosnak és a tíz védőnőnek egy szűk helyen kellett elférnie. Emiatt döntött úgy az önkormányzat, hogy két épületrész összenyitásával megnöveli a teret, és saját erőből fel is újíttatja azt. Dr. Losonczi László egyike annak az öt gyermekorvosnak, akik a Csertő parkban fognak rendelni, és aki az augusztus 22-i bejáráson is részt vett.

Fotó: Képszerkesztőség

 – A rendelő sokkal tágasabb, sokkal világosabb lett, már most olyan az épület, melybe öröm belépni – mondta Losonczi doktor. A jó hangulat nagyon is fontos a gyerekgyógyászatban, egy vidámabb, emberibb környezetben a gyerekekkel is sokkal könnyebb foglalkozni. Nagyon örülök annak is, hogy tervezés és a kivitelezés időszakában többször egyeztettek velünk, így magunk is javaslatokat tehettünk arra, hogy milyen körülmények között dolgozhassunk majd – tette hozzá.

Fotó: Képszerkesztőség

A közel 450 millió forintos beruházás lassan a végéhez közeledik. A helyszínen kiderült, hogy már csak az épület bútorozása, illetve néhány kisebb munka van hátra. Hamarosan tehát költözhetnek is vissza az orvosok és a védőnők, akik 2017 ősze óta az Örs vezér téri rendelőben fogadták a gyerekeket.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Nagyítás
Kontraszt