Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Megújult az Amerikai úti Szeretetkórház Reichmann-szárnya

Felújították és ünnepélyes keretek között adták át szeptember 14-én a Mazsihisz Szeretetkórház Reichmann-szárnyát, ahol a gyógyítás szolgálatában egy-két ágyas akadálymentesített betegszobákat, új belgyógyászati osztályt, valamint intézeti gyógyszertárt és új laboratóriumot alakítottak ki.

Egy-két ágyas kórtermek, ezeken belül akadálymentes fürdőszoba, televízió és légkondicionáló berendezés ad méltó ápolási körülményeket a betegeknek az Amerikai úti Mazsihisz Szeretetkórház felújított Reichmann-szárnyában.

Horváth Csaba, Zugló polgármestere a meghívottak között hallgatta végi a köszöntő beszédeket.

Lapunknak elmondta, hogy az épület állapotát ismerve a rekonstrukcióhoz valóban minden támogatásra szükség volt. Örömét fejezte ki, hogy egy új, korszerű egészségügyi intézménnyel bővült Zugló betegellátása.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) fenntartásában működő Szeretetkórház Reichmann-szárnyának felújítása az intézmény rekonstrukciójának III. ütemeként valósult meg. Ebben az épületrészben kapott helyet az I. Belgyógyászati Osztály.

Az épületszárny megépítése 32 éve vált lehetővé a kanadai Reichmann család és több amerikai támogató nagylelkű felajánlásával. Mára az épületrész teljes körű korszerűsítése elkerülhetetlenül szükségessé vált.

A beruházás összesen 1055 négyzetméteren és 5 szinten valósult meg, ennek következtében az eddigi kapacitás három ápolási szinten 39 ággyal, egy 200 négyzetméteres, új intézeti gyógyszertárral, valamint egyéb kiszolgáló egységekkel bővült. Az új központi laboratórium önálló épületben kapott helyet 205 négyzetméteren. A magyar állam a 4,8 milliárd forintot biztosított a beruházásra, amely illeszkedik abba a programba, hogy az egyházi fenntartású intézmények jelentősebb részt vállaljanak az egészségügyi ellátásban. Ennek betudhatóan egy új, 240 ágyas geriátriai oktató-szakkórház létesül országos ellátási kötelezettséggel.

A zsidó vallás előírásainak megfelelően 44 mezüzét (imádságot tartalmazó, ajtófélfára szögelt díszes vallási jelkép) helyeztek el az épületben.

Az avatáson beszédet mondott Heisler András, a Mazsihisz elnöke, dr. Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára, dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos, Moran Birman, Izrael budapesti nagykövetségének nagykövet-helyettese, valamint dr. Shemesh Assaf, a Szeretetkórház főigazgatója.

Az ünnepélyes szalagátvágáson Radnóti Zoltán főrabbi mezüzével áldotta meg az intézményt.

Az eseményen megjelent többek között a zuglói hitközösség főrabbija, Kardos Péter, valamint Pécsi Diána önkormányzati képviselő.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb