Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Minden rendőrnek haza kell érnie

Idén is koszorúkkal, virágokkal adóztak Radovic Dusán rendőr főhadnagy emléke előtt a zuglói rendőrkapitányság kertjében. A 2010. július 23-án hősi halált halt rendőr tiszteletére állított kopjafánál Radovic Dusán felesége, lánya, kollégái és rendőri vezetők rótták le kegyeletüket.

– A tizenegyedik évforduló azért is rendhagyó, mert Dusán 11 évet szolgált hivatásos rendőrként – fogalmazott beszédében Markó Attila rendőr dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitányának rendészeti helyettese. – Az elmúlt 11 év bizonyíték arra, hogy egy közösséget, egy rendőrkapitányságot mennyire összekovácsolt egy kolléga, egy barát, egy férj, egy apa halála – mondta, majd kifejtette, a zuglói kapitányság nemcsak azért kiemelkedő, mert sok emberre vigyáznak, hanem az olyan munkatársak miatt is, mind Radovic Dusán. – Azt kívánom, hogy az itt dolgozók ugyanolyan méltósággal, szakmai alázattal, emberként és rendőrként tegyék tovább a dolgukat, mint ahogyan azt Dusán tette – zárta gondolatait Markó Attila.

Krammer György Zsolt rendőr ezredes, aki ma már az I. kerületi kapitányságot vezeti, a tragédia idején Zuglóban dolgozott, most felidézte a tragédia délutánját. – Az a nap végérvényesen egységbe állította a zuglói kapitányságot, a barátokat, kollégákat, az egész BRFK-t, a tűzoltókat, mentőket, polgárőröket, vámosokat, civileket, ismerősöket, ismeretleneket – sorolta. Kifejtette, hatalmas erőket mozgatott meg Radovic Dusán halála, amely erő ma is bennük van. Ugyanakkor rámutatott arra is, vigyázniuk kell egymásra, magukra, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a nap végén minden rendőr hazaérjen a szolgálatból a családjához.

A megemlékezés koszorúzással zárult, mások mellett Tóth Csaba, Zugló országgyűlési képviselője is elhelyezte az emlékezés virágait.

Fotó: Balogh Róbert

A hagyományokhoz hűen ebben az évben is megrendezték a Radovic Dusán emléktornát, melynek fővédnöke idén Tóth Csaba országgyűlési képviselő volt. A tornára ez alkalommal több mint 20 csapat jelentkezett.

Fotó: Balogh Róbert

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Nagyítás
Kontraszt