Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Nagyüzem a MikulásGyárban

December 1 és 21 között fogadja az adományokat a MikulásGyár. Újdonság, hogy idén nemcsak postán keresztül, illetve személyesen az 56-sok terén felépített MikulásVárosban lehet leadni az adományokat, hanem a Pólus Centerben kialakított „depó”-ban is.

– Zuglóban nincs olyan gyerek, aki ne hallott volna a MikulásGyárról – mondta az első tíz nap után S. Kovács Péter, a MikulásGyár sajtófőnöke -, az elmúlt 17 évben ugyanis a kerület részévé váltunk. Minden évben nagyon sok gyerekkel találkozunk, nélkülük nem is tudnánk működni. Mindig is sokan kerestek bennünket az adományaikkal, amit a Magyar Vöröskereszt és az Oltalom Alapítvány segítségével juttatunk el a rászorulóknak. Elsősorban tartós élelmiszereket (konzerveket, étolajat, cukrot, lisztet, tésztát), tisztító- és tisztálkodási szereket, valamint édességeket várunk, de jó minőségű ruhaneműknek és játékoknak is nagyon örülünk.

Kovács Péter elmondta, az adományok több mint a felét a tartós élelmiszerek teszik ki, amely több tízezer családnak nyújtanak segítséget az ünnepi időszakban.

– Volt olyan év, hogy 200.000 kg adomány gyűlt össze. A tavalyi évben a pandémia miatt kicsit nehezebb volt a gyűjtést megszerveznünk, de így is 63 ezer kg adományt sikerült összegyűjtenünk. Idén még a nagy roham előtt állunk, de már az első héten több mint 10000 kg adomány érkezett hozzánk.

A MikulásGyár az 56-sok terén (a Damjanich utcával szemben) december 1-21 között mindennap 9.00-től 21.00-ig várja az adományokat.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Nagyítás
Kontraszt