Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Nem segíti az önkormányzatokat a 2022-es költségvetés

Elkezdődött a jövő évi költségvetési vita a parlamentben. A részletekről a kerület országgyűlési képviselőjét, Tóth Csabát kérdeztük.

– A kormány a GDP 13 százalékát költi az úgynevezett Gazdasági Újraindítási Akciótervre, ami több mint 7300 milliárd forintot jelent. Mit mutatnak a számok az önkormányzatok szempontjából?  


– Szerintem akár az eladósodás árán is, de a kormánynak mindenképpen segíteni kellene. Én azonban nem ezt olvasom ki a számokból – ezt interpellációban az Országgyűlésben is elmondtam. Néhány kivételtől eltekintve a pénz nem oda kerül, ahol szükség lenne rá. A gépjárműadóból befolyt összeg 40 százaléka az önkormányzatokat illette, ami immár második éve a járványvédelmi alapba megy. Ez 35 milliárd forintos veszteség. A kiskereskedelmi különadóból remélt 76 milliárd forint is kiesett. Ellenben növelték a szolidaritási hozzájárulást, de az iparűzési adóbevétel csökkentése is ront a helyzeten, 150 milliárddal. 

– Az ígért kormányzati kompenzáció? 

– A 25 ezer fő alatti településeket automatikusan kárpótolják, szétosztottak ugyan 32 milliárd forintot, de Budapest például egy fillért sem kapott. Továbbra is életben van az új önkormányzati adó bevezetésének és a már létező adók emelésének tilalma. Az önkormányzatok működési támogatásában a számok minimális növekedést mutatnak, a tavalyihoz képest azonban az egyszázalékos növekedést sem éri el.

– Zugló mennyivel jár rosszabbul? 

– A gépjárműadó állami megvonása több mint 500 millió forintot, az iparűzési adóbevétel 3 milliárd forintot vesz el a kerülettől. Közel 2 milliárd forintot tesz ki a szolidaritási hozzájárulás mértékének megemelése. Összességében 6,6 milliárd forintos hiány keletkezett a zuglói költségvetésben, magyarán: minden egyes zuglói lakostól 50 ezer forintot vesznek el. Harmadik éve változatlan a közvilágítás fenntartásával kapcsolatos támogatás. Említhetem a gyermekétkeztetést, amelynek fejlesztési támogatása három éve változatlan, a gyermekétkeztetési feladatok támogatása kevesebb mint 5 százalékkal növekedett, a szociális étkeztetésé pedig csak 3 százalékkal. Mindenki tudja, hogy az élelmiszerek árnövekedése ennél jóval magasabb. 

– Az utak javítására elkelne némi összeg! 

– 2020 óta nem emelkedett a támogatás a belterületi utak, a járdák, a hidak felújítására, ahogy a szociális célú tüzelőanyag-vásárláshoz kapcsolódóak sem. Az önkormányzatok rendkívüli támogatása még csökken is a tavalyi és tavalyelőtti évhez képest.  

– Hogyan pótolják a hiányokat?  

– Miután 2020-ban 3,2 milliárd forintot költött Zugló a szociális ellátórendszerre, az óvodai intézményrendszerre összesen 4 milliárdot, a bölcsődék fenntartására 1,9 milliárdot, az egészségügyre 3,2-őt,  az önkormányzati rendészetre 430 milliót, a gyermekjóléti központra pedig 420 millió forintot, látható, hogy a 6,6 milliárd forintos elvonás a teljes bölcsődei és óvodai ellátórendszer alól veszi ki annak költségvetési lábát, vagy amennyiben ezek fenntartását az önkormányzat ki is gazdálkodja, akkor az egészségügy és a szociális ellátórendszer kerül veszélybe. Hogy ez ne következzen be, módosító indítványt nyújtottam be a költségvetéshez, hogy a hiányzó 6,6 milliárd forintos kompenzációt megkapja a kerület. 

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb