Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Kertész leszek, fát nevelek

Zuglói diákoknak köszönhetően egyik napról a másikra megszépült az Uzsoki Utcai Kórház átriumos díszkertje. A Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium diákjai egy nap alatt szépítették meg a betegek egyik kedvenc sétahelyét.

– A 11.a osztályunk teljes létszámban felvonult – mondta Pintér Karolina, a zuglói szakképzési intézmény vezetője –, illetve két kertészmérnök-oktatónk is elkísérte őket. Ez az évfolyam már a szakmára koncentrál, ezért számukra kiváló gyakorlati terep volt a kórház díszkertjének felújítása. Mi egyébként is keressük a tanulóink számára az ilyen lehetőségeket, a pandémiás helyzetben pedig kiemelten fontos, hogy segítsük az egészségügyi dolgozók munkáját.

– Húsz éve működik az Uzsoki Modell, a kerület egészségügyi preventív programja, amellyel számos rendezvényre és sok intézménybe eljutottunk már – tette hozzá Szabó Béla, a kórház műszaki főosztályának vezetője. –, többek között a Varga Márton középiskolába is. Így jött az ötlet, hogy kertünk felújításához a segítségüket kérjük. 

Az átriumos díszkert az intézmény Uzsoki utcai szárnyának felújításakor készült. Ennek jó pár éve, ezért a területre ráfért már egy alapos frissítés. A díszkert hangulatát pedig olyan csapat adta vissza, amelyik a Visegrádi Palotakert gondozásában is részt vesz.

– A tanulóinknak megpróbáljuk a teljes munkafolyamatot megtanítani – részletezte Kovács Andrea kertészmérnök-oktató. – Itt 5 fát, 200 cserjét és 75 évelő növényt ültettünk el.

A Varga Márton diákjai nem először kertészkednek Zuglóban. Tavaly a Bethesda Gyermekkórház kertjét tették rendbe, de számos zuglói óvoda és iskola zöldterülete is őrzi a kezük munkáját. 

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb