Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Nyár végi hajrá a Mályvában

Nagyszabású rekonstrukciós munkálatok zajlottak és zajlanak nyáron a Mályva utcai bölcsődében és óvodában is. A beruházást részint a Polgármesteri Hivatal Pályázati Csoportjának munkatársai által, az épület energetikai felújítására nyert pályázati pénzből fedezték. A több mint 150 millió forintból sikerült a tetőt szigetelni, a nyílászárókat kicserélni, a fűtést korszerűsíteni, illetve a napelemes rendszert kialakítani.

Az épület szellőztetésének kialakítására viszont az önkormányzat saját forrást biztosított, és az intézmény belső felújítását – többek között a konyhák, tálalók rekonstrukcióját, az étellift és bölcsődei mosdók cseréjét – is megoldották a Zelk Zoltán Programnak köszönhetően bruttó 100 millió forintértékben. Ez utóbbi munkálatok azonban csak augusztusban kezdődhettek meg, így a munkálatokat feszített ütemben kellett végezni, hogy ne kerüljön veszélybe szeptemberi évkezdés a két intézményben.

Karácsony Gergely polgármester, Szabó Rebeka alpolgármester és Sógor László önkormányzati képviselő társaságában augusztus 27-én személyesen győződött meg a beruházás alakulásáról. A kerület vezetője azt tapasztalta, hogy a kivitelező nagy energiákat fordít a munkálatok befejezésére és a határidő tartására.

Fotó: Képszerkesztőség

– Még a külső munkákat is leállították annak érdekében, hogy minden munkaerőt az épületen belülre fókuszáljanak – mondta a polgármester. – A helyszínen pedig újabb ígéretet kaptunk arra, hogy hétfőn fogadni tudja majd a gyerekeket a két intézmény.

Fotó: Képszerkesztőség

Számokban nézve ez a munkaerő-integrálás 55 főt jelent. Ennyien dolgoznak augusztus utolsó hetében a Mályva utcai épületegyüttesben. Ahol szeptember 3-án várhatóan valamennyi emeleti óvodai csoportszoba (és a kiszolgáló helyiségek), illetve a földszinti bölcsődei konyha, illetve két foglalkoztató megújulva és kitakarítva várja majd a gyerekeket.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb