Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Nyitnak az iskolák az autista gyerekek felé

Az idei tanév egyik nagy változása, hogy a kerület valamennyi beiskolázási körzettel rendelkező oktatási tanintézményében szeptembertől autista spektrumzavarral diagnosztizált gyerekeket is kötelesek felvenni. Erről dr. Házlinger Györgyöt, a Közép-Pesti Tankerületi Központ igazgatóját kérdeztük.

Zuglóban minden általános iskola nyitott a programra, kivéve a Móra. Ez utóbbi intézményben ugyanis a Német Nemzetiségi Önkormányzat nem járult hozzá a szakmai alapdokumentum változtatásához – tájékoztatott Házlinger. Hangsúlyozta, csak olyan autista diákokat integrálnak, akik alkalmasak az integrált nevelésre. A súlyosabban autista tanulók képzése továbbra is a Zuglói Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani Intézményben zajlik. A részt vevő iskolákban gyógypedagógu- sokat biztosítanak.

Zuglóban eddig csak három oktatási intézményben, a Mező Ferencben, a Kaffkában és a Hunyadiban foglalkoztak autista gyerekekkel. A mostani intézkedéssel e három iskola terhein könnyítenek. Illetve a szülőket is segítik azzal, hogy a lakóhelyükhöz közelebbi oktatási intézménybe jár a gyermekük. A szakemberek szerint – akikfőleg az óvodai adatokra támaszkodnak – folyamatosan nő az autizmussal küzdő gyermekek száma. Ezért is fontos, hogy az intézmények és az osztályközösségek befogadók legyenek.

A tervek szerint osztályonként maximum egy autista gyerek felvételére és integrálására lesz lehetőség. Egy ilyen helyzetre alaposan fel kell készülni – mondta Puszter Bernadett, az Álmos Vezér Gimnázium, Pedagógiai Szakgimnázium és Általános Iskola vezetője.

– A tanév kezdete előtt minden fontos információt begyűjtöttünk a hozzánk beíratott autista kisgyerekről, és megpróbáltuk az iskolai menetrendet az ő igényeihez is alakítani. Nálunk az utazó fejlesztőpedagógus heti kétszer külön fejlesztést is végez, ami szintén nagy segítséget jelent számunkra. Örömteli, hogy sem a gyerekek, sem pedig a szülők nem élik meg hátrányként az autista diáktárs jelenlétét. Ebben nagy szerepe volt a pedagógus kollégák kommunikációjának.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb