Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Óriási problémát jelent a légszennyezettség

A levegőminőségről és annak egészségügyi hatásairól rendezett konferenciát a zuglói önkormányzat. A szakemberek és más önkormányzatok képviselői a Zugló részvételével is zajló nemzetközi AWAIR program eddigi eredményeiről és a folyatásról tanácskoztak március 12-én.

Az AWAIR célja az integrált, többszintű környezeti tudás és szemléletmód kialakítása a kritikus légszennyezettségi helyzetek kezelésére. Emellett a program arra is törekszik, hogy javítsa a legsérülékenyebb célcsoportok életminőségét. A Hermina úti szakrendelőben megtartott rendezvényen Karácsony Gergely polgármester azt mondta, drámai eredményeket mutatnak a légszennyezettségi adatok, ugyanakkor a veszélyes és káros folyamat komplex, különböző társadalmi csoportok konfliktusai állnak mögötte. – A szegény falvak és az autóipar is társadalmi szereplői a folyamatnak. A szó szoros, és átvitt értelmében is igaz, hogy a probléma nehezen látható, de évekkel rövidíti meg az emberek életét a légszennyezettség – fogalmazott a polgármester, aki az energiaszegénységre is rámutatott. Hangsúlyozta: vannak olyan települések, ahol ronggyal, szeméttel kénytelenek fűteni, ami miatt szinte elviselhetetlen lesz a levegő.

Fotó: Képszerkesztőség

Az ELTE Meteorológiai tanszékének vezetője, Mészáros Róbert előadásában arról beszélt, hogy a funkcionális városi területen a közúti közlekedés és a lakossági fűtés szennyezi legjobban a levegőt, utóbbi mértéke folyamatosan növekszik. A program keretein belül az Országos Meteorológiai Szolgálat egy hónapig mérte a levegő minőségét Zuglóban (15 napig a Bosnyák téren, 15 napig a Mogyoródi úton). – Meglepő, de a két helyszín között nem volt nagy különbség. Arra számítottunk, hogy a Bosnyák téri közlekedési mérőállomás lesz, a Mogyoródi útiról azt gondoltuk, városi hátteret ad. A mérőpontokon nem a közlekedés volt a meghatározó szennyező forrás, hanem a lakossági szilárd tüzelés – ismertette az eredményt Dézsi Viktor, az OMSZ osztályvezetője.

A kormányhivatal az illetékes

A program részeként lakossági felmérés is készült, amelyből kiderült, hogy a megkérdezettek többsége szerint a közlekedés szennyezi legjobban a levegőt. Sokan nem tudják, kihez forduljanak, ha levegőszennyezést tapasztalnak – az emberek többsége az önkormányzatnak jelenti a problémát, pedig a kormányhivatal az illetékes. A 724 válaszadó nagy része a televízióból, a rádióból és a közösségi médiából tájékozódik a levegő minőségéről, de szeretnék, ha a jövőben az önkormányzat weboldaláról, köztéri kijelzőkről és telefonos applikációkon keresztül is adatokhoz juthatnának.

Fotó: Képszerkesztőség

A jelenlévők a Zuglói Egészségfejlesztési Iroda környezetegészségügyi programjairól is hallhattak előadást. Szécsi Emese irodavezető a tájékoztatást, az ismeretterjesztést emelte ki, és elmondta, terveik között szerepel egyebek mellett az is, hogy megismertessék a lakossággal a radon, az azbeszt, a házi poratka, a zaj, a penész káros hatásait, a megelőzés módszereit.

Dr. Éliás Tünde gyerekgyógyász, allergológus a légszennyezettség egészségügyi következményeiről beszélt, ismertette a szén-monoxid, a kén-monoxid, a nitrogén-dioxid élettani hatásait, valamint arra is rámutatott, hogy az alacsonyabb légszennyezettségű településeken kevesebb a parlagfű-allergiás beteg.

Applikáció készül

Az egészségmegőrzés, a megelőzés fontosságáról dr. Nagy András Csaba, a Zuglói Egészségügyi Szolgálat igazgató főorvosa beszélt, aki az alapvető tanácsokat (például, dohányzás, alkoholfogyasztás mellőzése, rendszeres mozgás, helyes táplálkozás, védőoltások beadatása, általános orvosi felügyelet) taglalta, és felhívta a figyelmet az okostányérra, amely a legújabb magyar táplálkozási ajánlás. Az igazgató főorvos a prevenciós piramisról is beszélt, amelynek alapja a széleskörű tájékoztatás, amit a betegség konkrét meghatározása, majd a gyógyszeres beavatkozás követ.

Fotó: Képszerkesztőség

A konferencián megtartott workshopon a résztvevő önkormányzatok képviselői megosztották egymással  tapasztalataikat, a program végén pedig Szilágyi László környezetvédelmi referens számolt be az AWAIR program következő lépéseiről – a tervek szerint telefonos applikáció is készül, amely napi tájékoztatást ad majd.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb