Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Őszi „zöld” verseny az iskolák között

Bár a zuglói napközis tábor Postás-pályán levő altáboránál zöldebb létesítményt nehéz lenne találni, a tábor szervezői gondoskodtak róla, hogy a július 16-i délelőtt még az eddigieknél is „zöldebb” nap legyen a gyerekeknek. Őszi versenyt és kedvezményeket hirdettek az iskolák számára.

– Az önkormányzat is csatlakozott a nemzetközi Tropa Verde programhoz, amelynek a magyar neve Hulladék Pont – mondta Szilágyi László az önkormányzat környezetvédelmi referense. – Célunk, hogy minél több helyen és minél több eszközzel tudjuk népszerűsíteni a szelektív hulladékgyűjtést, illetve a hulladék újrahasznosítását.

Fotó: Képszerkesztőség / kepszerk.hu

– A gyerekek a legnyitottabbak erre a témára, ezért is gondoltuk úgy, hogy a napközis táborba is elhozzuk a programot – tette hozzá Szabó Rebeka alpolgármester, aki július 16-án maga is megtekintette a „zöld napot” a Postás pályán. – Szeretnénk a programban résztvevő gyerekeket és majd a felnőtteket is egy ajándékutalvánnyal jutalmazni, melynek segítségével a zuglo.tropaverde.org oldalon egy gyors regisztrálást követően számos dolgot kedvezményesen vásárolhatnak meg.

A július 16-i délelőtt az FKF Nonprofit Zrt. szakembereinek részvételével játékosan telt. A gyerekek puzzle-kirakásával, rajzolással, illetve egyéb játékos módokon gyakorolták a szelektív hulladékgyűjtést. A program azonban nem ért véget az aznapi ebéddel, az önkormányzat ugyanis szeretné a Tropa Verde-t ősszel az iskolákra is kiterjeszteni.

– A tervünk az, hogy ősszel versenyt hirdetünk a zuglói iskoláknak, ki tud több kupakot, elemet és használt mobiltelefont gyűjteni – mondta a környezetvédelmi referens.

Fotó: Képszerkesztőség / kepszerk.hu

A zuglói napközis tábort szervező Zuglói Sport Rendezvényszervező Kft. is csatlakozott a programhoz. Hámori György ügyvezető igazgatótól megtudtuk, ők kedvezményes rollerhasználatot, TRX-használatot, pingpongozási lehetőséget, illetve a kis- és a nagyterem, valamint műfüves pályák kedvezményes bérlését, sőt a leglelkesebbeknek és a legtakarékosabbaknak még egy soltvadkerti hétvégét is felajánlottak.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.