Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Politikusok is takarítottak a Kőszeg utcai játszótéren

Kiszedték a gyomot, gereblyéztek, gallyat vágtak – így telt a kedd délutánja Sokacz Anikó önkormányzati képviselőnek, Horváth Csaba polgármesternek, Hajdu Flórián alpolgármesternek és Tóth Csabának, Zugló országgyűlési képviselőjének, valamint a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt. munkatársainak. 

Példát szeretnénk mutatni – mondta a terület önkormányzati képviselője. Sokacz Anikó szerint fontos, hogy ne csak beszéljenek a problémákról, hanem meg is oldják azokat, ha kell, akkor fizikai munkával. Sajnálta, hogy a környéken élők közül kevesen csatlakoztak a meghirdetett játszótéri takarításhoz, de ettől függetlenül, ezúton is arra kéri a lakosokat, hogy a köztéri kukákba dobják a hulladékot, ne az utcára.

Tóth Csaba azt hangsúlyozta, hogy a kormányzati elvonások ellenére is ott segít az önkormányzat, ahol tud, jelen esetben kétkezi munkával tisztították meg a játszóteret. A jövő évi választáson pedig egyebek mellett azért is szeretne nyerni, hogy a kerületnek visszaszerezze azt a több mint hatmilliárd forintot, ami a kormányzati elvonások miatt most hiányzik Zugló költségvetéséből.

A programon a környéken élők a parkolással kapcsolatos áldatlan állapotokról is beszélgettek a megjelent politikusokkal. Ezzel kapcsolatban Horváth Csaba polgármester elmondta, sokan P+R parkolóként használják a környéket, és az ott élők nem találnak parkolóhelyet munkából hazaérve, ezért azt kérték, hogy fizetőpakoló övezet legyen a terület.

– Elég csak körülnézni, délután öt óra környékén egy parkolóhely sincs, ha valaki ezután ér haza, nem talál helyet, köröz, ami környezetvédelmi szempontból sem jó – magyarázta a polgármester.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb