Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Segélyalapot hozna létre Szentpáli Kolos

A Hungária körút-Kerepesi út kereszteződésénél tartott sajtótájékoztatót a Munkáspárt önkormányzati képviselőjelöltje, aki a kapitalizmus áldozatairól emlékezett meg pénteken.

Szentpáli Kolos azt mondta: azoknak, akik kételkednek benne, hogy a kapitalizmusnak vannak áldozatai, javasolja, hogy keressék fel Zugló 3. számú választókörzetét, és nézzék meg, milyen körülmények között élnek ott az emberek.

Hozzátette, a kapitalizmus igazságtalanságainak megszüntetésére, az előnytelen verseny felszámolására konkrét javaslataik vannak. – Mi, munkáspártiak, országos szinten követeljük a progresszív adórendszer bevezetését – hangsúlyozta. Álláspontjuk szerint a bérplafon mellett vagyonadóra is szükség van, valamint növelni kell a minimálbért.

Szentpáli elmondta, rövidtávon egy segélyalapot hoznának létre a körzetben, és kiharcolnák, hogy a 77-es vonalon több alacsonypadlós troli közlekedjen.

A Munkáspárt jelöltje és aktivistái szórólapokat és a párt heti újságjait osztották szét a járókelők között.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb