Felújított sportpályát avattak Zuglóban október 21-én. Mint az a helyszínen kiderült, ráadásul nem egy, hanem mindjárt három pályát is sikerült felújíttatnia az önkormányzatnak.
Tóth Csaba országgyűlési képviselő, Horváth Csaba polgármester, Hajdu Flórián alpolgármester és a képviselő-testület több tagja október 21-i kerületi körsétája alkalmával személyesen avatta fel a három sportpálya közül leghamarabb elkészült Újváros parki létesítményt.
– A kerületben immár hagyomány, hogy rendszeresen megtekintjük a befejezett, a folyamatban levő és a kezdésre váró beruházásokat – mondta Tóth Csaba országgyűlési képviselő. – Most azonban nemcsak megtekintjük, hanem át is adjuk ezt szépen felújított sportpályát.
Zugló 16 játszótéri sportpályával rendelkezik. Ezek többsége azonban kisebb-nagyobb felújításokra szorul.
– A Mapei céggel együttműködve sikerült ezt és a hamarosan átadandó másik két pályát is felújítanunk – mondta Hajdu Flórián alpolgármester, az Újváros parki – 10-es számú – körzet képviselője. – Ez egy mintaprojekt, megnéztük, hogyan és milyen hatékonysággal tudunk együttműködni, és az eredmény alapján dönthetünk majd a folytatásról.
Az Újváros parki sportpálya egy új, gyerekízületeket kímélő és csúszásgátlóval ellátott gumírozott és felvonalazott borítást kapott. A létesítményt a többi sportpályához és játszótérhez hasonlóan a Zuglói Önkormányzati Rendészek nyitják és zárják. A nyári időszakban április 1. és szeptember 30. között 8.00 – 21.00, míg az őszi és téli hónapokban, október 1. és március 31. között 9.00 – 17.00 között van nyitva a létesítmény.
Fotó: Subits-Tóth Gergő
Hevér László György, a Népjóléti Bizottság elnöke tájékoztatott bennünket arról, hogy a másik két Mapei-együttműködésben felújított sportpálya az Ond vezér sétány mellett és a Szentmihályi úti Spar áruház mögött található. Az előbbi pálya focira és kézilabdára, az utóbbi pedig kosárlabdázásra alkalmas. Ezeknek a létesítményeknek a műszaki átadása is folyamatban van már.