Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu
szeptember 23. szombat, Tekla

Szépkorúak szavaltak a Zuglói Civil Házban

A közelgő Magyar Költészet Napja alkalmából rendezték meg a nyugdíjasok és szépkorúak versmondó versenyét a Zuglói Civil Házban.

Idén 18-an vállalkoztak arra, hogy színpadra állnak. A csütörtöki rendezvényen szavaltak verset József Attilától, Heltai Jenőtől, Reményik Sándortól, Kányádi Sándortól, Gyulai Páltól és Petőfi Sándortól éppúgy, mint Puskintól, La Fontaine-től vagy épp Heinétől. Akadtak olyanok is, akik saját költeménnyel érkeztek.

Az előadásokat a Baranyi László, Gyügyeiné Tamás Viktória és Zelenák Katalin alkotta háromfős zsűri értékelte. Az első helyezett Kő Árpád lett, aki Innocent Vincze Ernő A pénz című versét szavalta. A rangidős nyugdíjas előadó szép orgánumával és a vers remek, szuggesztív előadásmódjával érdemelte ki a győzelmet – indokolta a zsűri döntését Zelenák Katalin.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.