Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Tisztítószerekkel is segítik a rászorulókat

Háromszáz rászoruló családnak adományoz az MSZP zuglói szervezete tisztító- és fertőtlenítőszer csomagot, hogy a nehéz helyzetben lévők jobban tudják óvni az egészségüket, és elősegítsék számukra a megfertőződés elleni védekezést. A támogatást folyamatosan juttatják el a rászorulóknak.

– A járvány elleni védekezés miatt mindenkinek sokkal többet kell költenie tisztító- és fertőtlenítőszerekre. A nehéz anyagi helyzetben lévő családoknak ezek beszerzése nagy terhet jelent – fejtette ki Tóth Csaba, a kerület szocialista országgyűlési képviselője. Hozzátette: ezért határozta el az MSZP zuglói szervezete, hogy saját forrásból 300 rászoruló háztartás számára tisztító- és fertőtlenítő csomagot állít össze.

A politikus azt is elmondta, hogy akciójukat két héttel ezelőtt hirdette meg Facebook oldalán. A támogatást kérő rászorulók ezen keresztül vagy e-mailben jelezhették igényüket. A beszerzett alkoholos kézfertőtlenítőt, az általános felmosót, a fertőtlenítő hatású tisztító- és mosogatószert az országgyűlési képviselő, valamint Horváth Csaba polgármester, illetve az MSZP önkormányzati képviselői és aktivisták rendezték pakkokba.

– Minden csomag ötféle tisztító- és fertőtlenítőszert, valamint egy pár háztartási gumikesztyűt tartalmaz – közölte az országgyűlési képviselő, aki a járvány miatti digitális oktatásra való átállás után saját jövedelméből előbb 50, majd az igényt látva még 30 tabletet ajándékozott olyan zuglói családoknak, amelyek anyagi helyzetük miatt saját forrásból nem képesek ilyen eszközt beszerezni, hogy gyermekük bekapcsolódhasson a távoktatásba.

– A csomagok kiszállításával akciónk nem ér véget, mert nagyon sok zuglói család szorul támogatásra, akiknek valamilyen formában segíteni akarunk – hangsúlyozta Tóth Csaba országgyűlési képviselő.

Fotó: Balogh Róbert

– Képviselőtársaimmal nagyon fontosnak tarjuk, hogy veszélyhelyzetben a legszegényebbekre és a legelesettebbekre sokkal nagyobb figyelmet fordítsunk – mondta a csomagolásban segédkező Pécsi Diána képviselő, a Gazdasági Bizottság elnöke. Hozzáfűzte: nem volt kétséges számára, hogy támogatja az akciót és részt vesz annak megvalósításában, mert a jelenlegi helyzetben alapvető, hogy még a legszegényebbeknél is megfelelő fertőtlenítő- és tisztítóanyagok álljanak rendelkezésre a védekezéshez.

A pakolás befejezése után azonnal megkezdődött a csomagok kiszállítása. Bitskey Bence képviselő elsőként a Bosnyák utcában élő egyik rászoruló kerületi lakost kereste fel.

– Nagyon örülök az adománynak – jelentette ki Csiki Ibolya, kihangsúlyozva: tapasztalatai szerint Zugló vezetése a járvány kezdetétől megfelelően odafigyel a nehéz helyzetben lévőkre, az önkormányzat sok mindenben segíti őket.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb