Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Tisztújítás a reformátusoknál

Február 17-én tartotta alakuló ülését a Magyarországi Református Egyház Zsinata. Az újonnan alakult testület az elkövetkezendő hat évre kapott bizalmat. A Zsinat vezetője Balog Zoltán dunamelléki püspök és Molnár János tiszántúli főgondnok lett. A XV. Zsinaton az elnökség tagjait és a jegyzőket is megválasztották.

Miután az új elnökség átvette a tanácskozás vezetését, az egyházkerületek javaslata alapján megválasztották a Zsinati Tanács tagjait is. Ez a harmincfős testület a nem kizárólagos zsinati hatáskörbe tartozó ügyekben hoz majd döntéseket két zsinati ülésszak között, valamint neki kell véleményeznie és elfogadnia a Magyarországi Református Egyház, illetve a zsinati fenntartású intézmények költségvetését is.

Gyügyei Attila felszólal a 2019. április 29-ei testületi ülésen / Fotó: Képszerkesztőség

Ennek a fontos testületnek lett tagja Gyügyei Attila, a Dunamelléki Református Egyházkerület világi tagja, korábbi zuglói önkormányzati képviselő és családvédelmi egyházügyi tanácsnok. Gyügyei Attilának pedig az elkövetkezendő hat évben nem kell majd túl messzire mennie zuglói otthonától, hisz a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatala is Zuglóban, az Abonyi utcában található.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb