Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Több mint 200 térfigyelő kamera figyeli Zuglót

Tíz újabb eszközzel bővült a kamerarendszer a kerületben. Október 7-én Bihary Zoltán, Bitskey Bence és Pécsi Diána önkormányzati képviselők körzetébe telepített három, öt illetve két új eszközt a Zuglói Közbiztonsági non-profit Kft.

A beruházás keretében a Fűrész köz 1-7., a Nezsider park 1-4., az Ungvár utca 24. alá, valamint a Pillangó utcai Tescohoz, a Kerepesi út-Őrnagy utca, a Várna utca-Fogarasi út, a Tábornok utca-Őrnagy utca, a Hungária körút-Jurisics utca kereszteződéséhez, illetve a Sárrét parki Spar két sarkához szereltek fel kamerákat.

– A tavaly novemberi lakossági fórumon jelezték felém az itt élők, hogy a közbiztonság és az illegálisan lerakott szemét miatt szükség van a Sárrét parki üzlet környékén térfigyelő kamerákra – hangsúlyozta Pécsi Diána, a terület önkormányzati képviselője.

Fotó: Képszerkesztőség

Kovács-Csincsák László, a ZKNP ügyvezetője az átadáson elmondta, a kameráknak elsősorban preventív jelentőségük van, ugyanis a statisztikák azt igazolják, ahol eddig hasonló eszközt szereltek fel, látványosan csökkent a bűncselekmények száma.

– Természetesen a felvételeknek is fontos szerepük van, ezért a kamerák képeit rögzítő szerverteremben szintén fejlesztéseket hajtottunk végre – magyarázta Kovács-Csincsák László. – Ennek köszönhetően, a budapesti kerületek között elsőként, mi már nemcsak öt, hanem harminc napig tudjuk tárolni a felvételeket – hangsúlyozta.

A tíz új eszközzel immár kétszáztízre nőtt a térfigyelő kamerák száma Zuglóban.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb