Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Díjnyertes pályaművekből nyílt kiállítás a Civil Házban

A Zsilip Art Center művészképző Flóra és Fauna című festménypályázatának díjazott alkotásaiból nyílt kiállítás a Zuglói Civil Házban, október 4-én.

A díjátadóval egybekötött tárlatnyitón megjelenteket Kosiczky Zsuzsanna, a Zsilip Art Center vezetője köszöntötte. Gasztonyi Kálmán festőművész, a Zsilip Art Center művészeti vezetője nyitóbeszédében azt mondta: az artisztikában az állat- és a növényábrázolás az ókortól napjainkig mindig előkelő helyet foglalt el. A flóra és fauna ügye manapság egyre aktuálisabb, mert környezetünk veszélyben van, ezért is választották a pályázat témájául a növény- és állatvilágot. A céljuk az volt, hogy az alkotók a festészet sajátos eszközeivel hívják fel a figyelmet az emberi tevékenység okozta veszedelmekre – tette hozzá a művészeti vezető.

Fotó: Papp Dezső

A Zsilip Art Center a pályázatot amatőr és professzionális kategóriában hirdette meg. A felhívásra összesen 147 különböző technikával készült pályamű érkezett. A professzionális csoportban első díjat nem adtak ki. Az amatőr kategória legjobbjának Erényi Zsuzsanna Landolás című monokróm akril festményét találta a zsűri. A közönségdíjat Schmidt Ruth és Máthé Krisztina kapta, míg dr. Kajdacsy Eszter, valamint Csuka Tímea különdíjban részesült.

A Flóra és Fauna című festménypályázat alkotásai október végéig tekinthetők meg a Civil Házban.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb