Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Ruhákat osztottak a rászorulóknak

Gyerek és felnőtt ruhákat osztott az MSZP Zuglói szervezete csütörtök délután a Bosnyák téren. 

“Láthatóan Zuglóban is egyre több a szegény ember. Mi folytatjuk, amit az idén elkezdtünk: már kétszer osztottunk ételt a rászorulóknak, most pedig ruhákat osztunk” – mondta a Zuglói Lapoknak Tóth Csaba országgyűlési képviselő.

Fotó: Balogh Róbert

Fotó: Balogh Róbert

A csütörtöki eseményen az MSZP elnöke, Tóbiás József is részt vett. A politikus azt mondta, egy-egy ilyen akció során több száz embernek nyújtanak segítséget. Ez szerinte azért fontos, mert nem szabad elengedniük a rászorulók kezét. A szegények helyzetén béremeléssel, igazságos adórendszer kialakításával segítenének – hangsúlyozta Tóbiás József.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb