Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Több tízezer fával, cserjével gazdagodott Zugló

Húszezernél is több évelő növényt, csaknem 15 ezer cserjét, több ezer fát ültettek el az elmúlt években Zuglóban. A kerületben lévő parkok gondozása a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt. feladatai közé tartozik. A cég munkatárai évente több száz fát ültetnek, és csak a balesetveszélyes, nagyon rossz állapotú, menthetetlen egyedeket vágják ki.

– Fenntartási feladatunkon belül 2014 óta 1654 fát, 4493 cserjét és több mint 10 ezer évelőt ültettünk, továbbá a megújult Rákosfalva parkba és a Csertő parkba összesen 28 fa és 3455 cserje került – tájékoztatta a Zuglói Lapokat Baranyai Zsolt, a zrt. városüzemeltetési osztályának vezetője. – Rajtunk kívül a Főkert Nonprofit Zrt. is telepített Zuglóba fákat ebben a ciklusban.

– Tarlós István néhány nappal ezelőtt azt nyilatkozta, hogy ő több fát ültetett Zuglóban, mint én, de a számok ennek ellentmondnak – mondta Karácsony Gergely polgármester. – Az elmúlt 4 évben az önkormányzat több mint 1800 fát és 8000 cserjét, a főváros pedig 1064 fát ültetett a kerületben. A nagyságrendi különbség jól látszik, ahogy az is, hogy Zugló nem versenytársként, hanem partnerként tekint a faültetésben a fővárosra. Ezt bizonyítja, hogy Zugló élen járt a főváros 10.000 új fát Budapestre programjában. Persányi Miklós miniszteri biztossal és Szabó József Főkert vezérigazgatóval közösen jelentettük be, hogy Zugló fontos állomásává vált ennek a kezdeményezésnek. A program keretében közel 200 fát a mi szakembereink ültettek el, többek között az Egressy úton és a Szugló utcában. Zuglóban nemcsak az önkormányzat, hanem velünk együtt a zuglóiak is rengeteget tesznek azért, hogy zöld kerületben éljünk.

A Virágzó Zugló programban számtalan társasház, több ezer ember vett részt ebben az önkormányzati ciklusban. Igazi közösségépítő ereje van egy-egy utcafront megszépítésének. A mintegy 10 éve működő, egyre népszerűbb Virágzó Zugló projekt már beépült a kerületben élők mindennapjaiba, tavasztól késő őszig együtt dolgoznak a szakemberekkel azért, hogy virágosabb, színesebb, szebb legyen Zugló. S mert a programra társasházak, családi házak és intézmények is jelentkezhetnek, számos iskola és óvoda mindennapjainak részévé vált, ami azért fontos, mert segíti a gyerekek környezettudatos nevelését.

Fotó: Képszerkesztőség

A Csicsergő Óvoda Vass Albert téri telephelye öt évvel ezelőtt, az intézmény nyitásakor csatlakozott a kezdeményezéshez. Akkor azért pályáztak, hogy az ovi sivár környezetét barátságosabbá tegyék. Akkor 10 fát kaptak, amit a családokkal együtt ültettek el. – A kialakuló közösséget összekovácsolta a közös munka, a környezet szépítése – emlékezett vissza az intézményvezető-helyettes. Gondoláné Tóta Hajnalka azt is elmondta, hogy tavaly újra nyertek, júniusban cserjékkel, virágokkal, zöldségpalántákkal gazdagodtak, ami több szempontból is fontos volt. A pár évvel ezelőtti ültetéshez hasonlóan újra piknikeztek az ovi udvarán, a kicsik pedig az ültetés során nemcsak a növényekkel ismerkedtek meg. Megvizsgálták a föld minőségét, és az abban élő apró állatokat is felfedezték. – Rájöttek, hogy a környezet átalakítható, széppé tehető, a növények fejlődése, virágzása, hervadása által megfigyelik a természet körforgását. Azt is észreveszik, hogy ha nem gondozzák a növényeket, akkor nem fejlődnek tovább, a saját munkájuk során veszik észre a változást. A megtermelt zöldségeket pedig közösen szüretlejük le és fogyasztjuk el – magyarázta.

A Levendula lakóparkban élők pedig a beköltözés után azt szerették volna, hogy az ő környezetük is olyan szép legyen, mint a körülöttük lévő utcák. Mivel azt tervezik, hogy fokozatosan haladnak, egyelőre csak a terület egy részére kértek cserjéket, és pályázatuk sikeres lett. Mészárosné Pleskó Judit azt mesélte, Megyeri Szabolcs, a kerület főkertésze, a Virágzó Zugló program szakmai koordinátora többször is ellátogatott hozzájuk, segített az előkészületekben, elmagyarázta, hogyan kell ültetni és gondozni a növényeket. – Harminc-negyven ember vett részt a munkában, utána pedig jött a varázslat. Kétnaponta kellett öntözni a cserjéket, és csaknem megkétszereződött az emberek száma. Táblázatban vezettük, hogy naplemente után ki mikor megy le – mondta Judit. A házban lakók idén a terület többi részére is ültetnének cserjéket, és jövőre virágokkal színesítenék környezetüket. A program keretében csak ebben az önkormányzati ciklusban pontosan 149 díszfával, 7654 díszcserjével, 10 063 évelő növénnyel lett gazdagabb a kerület.

Megyeri Szabolcs szerint sikerült megváltoztatni a kerületben élők szemléletét. – Nagyon fontosak a számok, de sokkal inkább az a lényeg, hogy a lakosság felismerte, közösen kell tenni az utcafrontért. Előkészíteni a virágágyakat és rendbe tenni a területet, ültetni sokkal könnyebb, mint fenntartani, gondoskodni a környezetről. Most már élmény a programhoz tartozni, örömmel dolgoznak az emberek – fogalmazott. Ugyanakkor azt is kiemelkedőnek tartja, hogy a kerület vezetése a környezetszépítés kapcsán is bevonja a lakosságot. – Az önkormányzati beruházásoknál már a tervezéskor kikérik az emberek véleményét, s mindig készen állnak a tájékoztatásra. A farekonstrukciós sétákat is ezért szervezzük – mondta Megyeri, aki legutóbb február 7-én, a Varsó utcai faápolással kapcsolatban tartott sétát. A parkfelújításokkal kapcsolatban megjegyezte, biodiverzitásra, vagyis sokszínűségre törekednek, ugyanakkor az a cél, hogy a kialakított területek jelentős emberi beavatkozás nélkül is szépek, fenntarthatók legyenek.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Hangot adunk Zuglónak!
A zuglóiak megelégelték, hogy a metróépítésre, az otthonfelújításokra és zöld-fejlesztésekre szánt pénzüket a kormány elvonja és ez a sarc évről évre emelkedik.

Ezért Zugló Önkormányzata kampányt indít Hangot Adunk Zuglónak! címmel, amelynek során minden zuglói csatlakozhat az elvonások elleni tiltakozáshoz!
Hangot adunk Zuglónak!
A zuglóiak megelégelték, hogy a metróépítésre, az otthonfelújításokra, valamint az útfelújításokra és zöld-fejlesztésekre szánt pénzüket a kormány elvonja és ez a sarc évről évre emelkedik.

Ezért Zugló Önkormányzata kampányt indít Hangot adunk Zuglónak! címmel, amelynek során minden zuglói csatlakozhat az elvonások elleni tiltakozáshoz!
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb