Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Tószegi Attila iskolaigazgató: Élen jár a Herman a digitális oktatásban

Pedagógusnap alkalmából a Fővárosi Közgyűlés által alapított Bárczy István-díjban részesült Tószegi Attila, a Zuglói Herman Ottó Tudásközpont Általános Iskola és a kerületi igazgatói munkaközösség vezetője.

A Bárczy István-díjat 2009-ben alapította a Fővárosi Közgyűlés, első alkalommal 2010-ben ítélték oda. A kitüntetés a fővárosban működő közoktatási és gyermekvédelmi intézmények azon munkatársai – maximum 25 fő – részére adományozható, akik hosszú éveken át kiemelkedő teljesítményükkel hozzájárultak a jövő generációjának neveléséhez, oktatásához, képzéséhez és ezáltal a főváros fejlődéséhez. Idén az elismeréseket Karácsony Gergely főpolgármester és Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes adták át a jelölteknek.

– Nagy megtiszteltetés ez az elismerés – mondta a kitüntetett zuglói pedagógus –, amely nemcsak engem, hanem az iskolai kollektívát is megilleti. Hiszen csak közös munkával tudtuk elérni ezeket a szép sikereket. 

Tószegi Attila 1990-ben végzett, két év múlva a magyar–történelem szakos tanár már az Egressy út 69. alatti iskolában tanított, ahol 1998-ban igazgatóhelyettesnek nevezték ki. 2003–2004-ben egy évig a Polgármesteri Hivatal Oktatási Osztályán dolgozott, de hamar rájött, hogy jobban érzi magát a gyerekek között, így 2004-ben megpályázta a dr. Gyöngyösy Zoltánné nyugdíjba vonulása miatt megüresedett igazgatói állást a Hermanban. 

– A 17 éves vezetői ciklusomnak több fontos pillanata volt. Az első ötéves szakaszban sikerrel letettük a kompetenciaalapú oktatás alapjait, illetve átalakítottuk a szervezetünket is egy erős, összetartó kreatív pedagógusközösséggé. E kettőtől válhatott csak innovatívvá az intézményünk.

A következő mérföldkő a 2011–2012-es tanév volt, amikor centenáriumot ünnepeltünk. Ez a jubileum ugyanis új alapok lerakására is lehetőséget teremtett. Az intézmény Pedagógiai Programját már az új kihívásokhoz igazították.

Elsők között keresett meg bennünket a világhírű Microsoft, hogy együttműködést ajánljon fel. Olyannyira elnyertük a tetszésüket, hogy a mi programunkat példaként állították a többi intézmény elé. 2016-ban pedig a Microsoft magyarországi innovatív programjának vezető iskolájává és fő gyakorlóhelyévé választottak bennünket.

2005-ben kezdődött az intézmény digitalizálása is. Minden tantermet okostáblákkal és informatikai eszközökkel szereltek fel, 2016-ban pedig virtuális tantermeket hoztak létre a Microsoft Teams felületen. Azóta minden osztálynak van egy virtuális tanterme, ahol online órákat lehet tartani, feladatokat kiosztani, megoldani, és kommunikálni is tudnak egymással.  Ennek köszönhetően a Herman közössége már felkészülten állhatott át 2020-ban, majd 2021-ben a pandémia miatti online oktatásra. 

Kezdetektől fontosnak tartottuk a tehetségek gondozását. 2011–2012-ben az önkormányzat segítségével egy tehetséggondozó programot indítottunk el, amelynek köszönhetően ugrásszerűen megnőtt az akkreditált tehetségpontok száma a kerületben. Mi már háromszor kaptunk ilyen akkreditációt. Illetve fontosnak tartom, hogy több intézménnyel – a Kincskereső óvodával, a Szent István Gimnáziummal és a kishegyesi Ady Endre Gyakorló Általános Iskolával – is testvérkapcsolatokat építettünk ki, ez az együttműködés az évek során komoly eredményeket hozott. 

Tószegi Attila 1993-ban kezdő tanárként nagy szerepet vállalt abban, hogy a „névtelen” iskola a XIX–XX. század nagy polihisztora, Herman Ottó nevét vegye fel. Erről egyébként 28 éve maga publikált egy cikket a Zuglói Lapokban. 2017-ben pedig szintén az ő kezdeményezésére lett Tudásközpont a Hermanból.

– Mi nem egy hagyományos értelemben vett általános iskola vagyunk, hanem egy jól működő vállalat, ahol jól érzik magukat a pedagógusok és a gyerekek, és ahol a diákok olyan tudást szerezhetnek, amelyre a XXI. században is szükségük lehet.

Tószegi Attila pedagógiai és intézményvezetői munkájáért 2013-ban Zugló Közoktatásáért díjban, 2019-ben pedig a tankerület által adományozható kiválósági díjban részesült. Az általa vezetett intézmény eddig kétszer érdemelte ki a Zuglóért Emlékérmet.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Nagyítás
Kontraszt